NB I: újabb edzőt menesztettek a helyéről – HIVATALOS
Három forduló alatt a harmadik edzőváltás tavasszal…
Három forduló alatt a harmadik edzőváltás tavasszal…
Két és fél éven át irányította az együttest…
Az olasz szakember tavaly októberben vette át a Serie A-ban érdekelt csapat irányítását…
Azonban még semmi nem dőlt el
A keddi napon minden kérdésre választ kaphatunk…
Még az átigazolási időszakban erősítenének…
Nem maradnak el a következmények…
„Senki nem lehet nagyobb mint a klub…”
Reagált a pletykákra a Bayer Leverkusen trénere
A Manchester City menedzsere is búcsúzott a „legnagyobb riválisától”
Edzőként egyelőre nem sokat bizonyított…
Sima győzelemnek indult a rómaiak számára a mérkőzés, aztán nehézkes siker lett…
A szezon végéig szól a megbizatása…
A nagy „megmentő” újabb komoly kihívást kapott…