Fradi
A novemberi Eb-selejtezőket is kihagyhatja a Ferencváros gólvágója – sajtóhír
Érzékeny veszteség mindkét fronton…
Ekl: nagy meccsre készül a Ferencváros ellen a csapat korábbi játékosa
Felelevenítette a régi szép emlékeket…
Sztankovics: „Hasonló mérkőzésre számítottunk, rangadóra készültünk”
A gólerős támadó sérüléséről is szót ejtett…
NB I: a Ferencváros egygólos sikerrel vette vissza az első helyet
Izgalmas mérkőzést játszott a címvédő a Diósgyőr ellen…
Ferencváros: Sztankovics elárulta, melyik korábbi játékosát látná szívesen a Fradiban
Jóbarátjáról is megemlékezett…
Sztankovics: „Itt minden versenysorozatban győzni kell!”
Az első perctől a magáénak érzi a csapatot…
Simple Női Liga: a Ferencváros és a Győr hibátlan – KÖRKÉP
A két zöld-fehér csapat hétből hét győzelemmel áll az élen…
Meg kellett műteni, decemberben térhet vissza a Ferencváros játékosa
Tájékoztatást adott az állapotáról…
Idősebb Lisztes Krisztián visszatért a Ferencvároshoz – HIVATALOS
Az utánpótlás sikereiért dolgozhat…
A Ferencváros támadója szerezte a legtöbb gólt 2023-ban
Haaland több mérkőzésen lőtt ugyanennyi gólt…
Ferencváros: Varga Barnabás utólag kicsit csalódott az eredménnyel
Elmondása szerint Dejan Sztankovics nagyon jó tervet talált ki a mérkőzésre…
Dibusz: „hatvan percig jól nézett ki a játék…”
Tisztában voltak vele, hogy a végére az erejük el fog fogyni…
Ferencváros: Sztankovics egyáltalán nem szomorú a döntetlen miatt
„Ez egy szép eredmény, amit elértünk…”
Sztankovics: „A Fiorentinához hasonlóan a Ferencváros is egy nagy múltú klub”
Az eddigi legnehezebb mérkőzés következik…