A magyar válogatott újonca szerint nagy utat tett meg az első kerettagságig
Szalai Gábor két éve nem hitte volna, hogy válogatott lesz
Szalai Gábor két éve nem hitte volna, hogy válogatott lesz
Korábban is figyelték már, de az érdeklődés az elmúlt hetekben felerősödött
A Kicker beválasztotta a magyar játékost is a hétvége legjobbjai közé
Arra reagált, hogy több magyar játékos iránt is érdeklődnek Európában
Bulgária eddig nem nehezíti meg a magyarok dolgát
Hamar gólt szerzett Bulgária ellen a magyar csapat
Viszont úgy is jól védekeztek, hogy a meccs felében emberhátrányban játszottak
A magyar válogatott következő ellenfele mindent meg fog tenni ezért, kezdve a magyarok legyőzésével
Ez lesz az első összetartásuk a magyar nemzeti csapatban
A Bayer Leverkusen edzője kijelentette, kellően felkészültek a csütörtöki találkozóra,
Távozó hátvédjüket pótolnák a játékossal
A MOL Fehérvár edzője kendőzetlenül beszélt csapata helyzetéről
A győriek az utolsó percben egyenlítettek hosszabbításra
A holland élvonalból érkezik a játékos
Már az APOEL elleni rangadón is sérülten lépett pályára
Törökországból érkezik
A korábbi BL-riválistól érkezik a támadó
Nagyot küzdött a Vasas és ponttal távozott a Groupama Arénából.
Tavaly nyáron járt le a szerződése a francia csapatnál
Úgy tűnik, hogy Szoboszlai Dominik és társai az ünnep közeledtével futárkodással ütik el az időt…
Nagyban hozzájárult Tunézia pontszerzéséhez