A Leicester bejelentette a Tottenham középpályásának érkezését! – hivatalos
Három évre szóló szerződést kötött vele az együttes!
Három évre szóló szerződést kötött vele az együttes!
Nincsenek elragadtatva az összegtől
100 millió euróért válthat klubot az angol csatár
Az említett klub 50 millió fontos ajánlatot készül tenni érte…
Kettő + egy évre szóló szerződést kötött vele a londoni klub…
Egyre több játékost csábítanak hatalmas fizetésekkel
Hazai pályán gyűjtötte be a három pontot a Manchester City és a Tottenham Hotspur…
A Newcastle elleni megalázó, 6-1-es vereség után
Hazai környezetben gálázott a Newcastle…
Nem ez az első bocsánatkérés Howard Webbtől a Brighton felé ebben a szezonban
Parázs mérkőzés volt, rossz játékvezetői ítéletekkel
Az egyik legtöbbet igazoló csapat viszont a legkevesebbet költötte rájuk…
A Spurs menesztette az olasz edzőt
Mellette a Chelsea középpályása is kikerült a keretből, de a kapusoknál is csere történt
Londoni sikerek Angliában: a Tottenham Hotspur és a Chelsea is legyőzte ellenfelét, így jönnek föl a tabellán.
Azonban nem lesz könnyű megszerezniük a lengyel kapust
Ezzel a győzelemmel ismét BL-t érő helyen Conte csapata…
A Leicester elleni 4-1-es vereség során sérült meg súlyosan
A Tottenham a Leicester City vendégeként futott bele jelentős vereségbe…