MOL Magyar Kupa: egy öngól döntött a hosszabbításban a Zalaegerszeg továbbjutásáról
Óriási csatában esett ki a Puskás Akadémia…
Óriási csatában esett ki a Puskás Akadémia…
Győzelemmel menekül tovább a kiesés elől az Újpest…
Győzelmével 5 pontra húzott el a kiesést érő helyektől a ZTE…
A Debrecen a harmadik, a Paks a negyedik helyre jött fel a győzelmével…
Egyszer még fel tudott állni a Mezőkövesd, de a hajrában kinyílt a gólzsák. A ZTE ott van az elődöntőben.
A Vasas és a Kisvárda fordulatos döntetlent ért el egymással…
Változások az NB I élmezőnyében: a Kisvárda feljött a második helyre egy rendkívül fontos találattal.
A szurkolók viselkedését „jutalmazta” a szövetség…
Eszméletvesztés miatt tartották bent megfigyelésre
Két meccsen 9 gól és három kiállítás, ez volt a mai termés az NB I-ben
Kiállították, amiért szólt, hogy rasszista megnyilvánulásokkal illették a játékosát…
A Honvéd szép gólokkal hozta el a három pontot Zalaegerszegről
Az NB I-es csapatok már korán magukhoz ragadták a kezdeményezést – nem is volt veszélyben a továbbjutásuk.
A gólok és a piros lapok bűvöletében telt a szombat délután a magyar bajnokságban, este pedig megérkeztek a kihagyott ziccerek is Angyalföldön.
A Zalaegerszeg nem kegyelmezett a Debrecennek…
A ZTE sem tudta megállítani a fiatal magyar játékosokra építő Kecskemétet. Meddig juthatnak idén?