Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszországban már a videóbíróra is lehet fogadni a hétvégétől

Mint tudvalevő, az idei szezontól kezdve a Serie A-ban is elkezdődött a videóbíró, vagyis a “VAR” hivatalos alkalmazása.

maresca juv-cagl calcioefinanza

Maresca játékvezető a Juventus-Cagliari mérkőzés alatt (forrás: calcioefinanza.it)

Az újítástól rengetegen vártak pozitív változást, ez részben meg is valósult, viszont sok esetben még mindig vita tárgya, hogy a játékvezetők megfelelően alkalmazzák-e, illetve sokaknak nem tetszik a sokszor perceket igénybevevő döntések meghozatala.

Olaszország egyik legnagyobb fogadóirodája azonban üzleti lehetőséget lát a rendszerben, ezért a hétvégétől már a videóbíró szerepére is lehet majd fogadni egy-egy mérkőzésen. Az első ilyen találkozó a szombati Juventus-Torino városi derby lesz, ahol egyelőre három különböző opciót kínál fogadásra az iroda. Az első lehetőség, “a játékvezető igénybe veszi-e legalább egyszer a „VAR” segítségét a mérkőzésen? (az „igen”-re 1,40, a „nem”-re 2,60-as a jelenlegi szorzó)”; a második, a „VAR” közrejátszik-e majd egy 11-es megítélésében? (az „igen” háromszoros pénzt fizet); illetve, hogy lesz-e a „VAR” által szabálytalannak minősített gól (itt hatszoros szorzót ér az „igen’ válasz).

Érdekesség, hogy a Juventus gárdája játszotta az első videóbíró által felügyelt mérkőzést a Seria A-ban a Cagliari ellen, most pedig szintén ők lépnek majd pályára, amikor a „VAR” a fogadási piacon is debütál.

(zp)