Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El Clásico: “Valakinek szomorú karácsonya lesz!”

Az FC Barcelonától Ivan Rakitic amellett, hogy a horvát Sportske Novtski című lapnak megjegyezte, a katalánok bizony már túl vannak Neymaron, a közelgő El Clássico elé is kitekintett.

(Kép: marca.com)

December 23-án a futballvilág Madridra figyel majd, ahol a Real és a Barca csap össze. Az ‘El Clássico’ előtt még mindkét félnek van egy-egy fontos feladata: A katalánoknak egy Depor elleni hazai bajnoki vár, míg a blancókra a Klubvilágbajnokság döntője.

A valamivel több mint egy hét múlva esedékes “klasszikus” időpontja ellenére már a játékosok is hangolódnak a meccsre, legalábbis Ivan Rakitic biztosan. “Valakinek szomorú karácsonya lesz!” – Jegyezte meg humorosan Rakitic, utalva arra, hogy nem kérdés a Barca madridi győzelme, majd azért hozzátette, hogy sajnos nem ilyen egyszerű ez a meccs az ő szempontjukból sem. “Természetesen csak viccelek, mint minden nagy meccset, maximálisan komolyan kell vennünk az El Clássicót. Vannak szép emlékeinek a Real elleni idegenbeli derbikről, ezért biztos vagyok abban, hogy akár győzhetünk is. Ha így lenne, az egy nagyon szép lezárása lenne az évnek!” Így a horvát kiválóság, aki hozzátette még, hogy szerinte a Barca egyértelműen egységesebb, sokkal jobb csapat lett az idény eleje óta.