Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Calhanoglu cáfolja, hogy nyilatkozott volna a török lapnak!

Mint ahogy arról a mai nap folyamán beszámoltunk, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen kötelékébe tartozó Hakan Calhanoglu a Fanatik című lapnak elárulta, nem kizárt, hogy a következő szezontól már az Antonio Conte vezette Chelsea-ben rúgja majd a bőrt….

nintchdbpict000296256360

Nos, a “gyógyszergyáriak” 22 esztendős török válogatott támadó középpályása azonban cáfolja azt, hogy bármilyen újságíróval felvette volna a kapcsolatot, és beszélt volna a jövőjéről. Az ifjú labdarúgóra ugyebár négy hónapost eltiltást kapott, így a szezon további részében mindenképp a pályafutása lesz vele kapcsolatban az elsődleges téma, és nem a góljai vagy éppen a gólpasszai. 

Tehát az kijelenthető, hogy a 2016/2017-es idényben 22 tétmérkőzésen jutott szóhoz a Bayer Leverkusen színeiben, melyek során 7 alkalommal volt eredményes illetve ugyan ennyi találatot készített elő a társai között. 

Németh Boldizsár