Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: Hat gólos meccsen jutott döntőbe a Chelsea! – VIDEÓVAL

Az FA-kupa 2016-2017-es kiírásának elődöntőjét ezen a hétvégén rendezik, első felvonásként pedig a két londoni klub, a Chelsea és a Tottenham összecsapását figyelhettük. A sors furcsa fintora, hogy a két együttes a bajnokságban is egymással csatázik a végső győzelemért, most pedig a kupában kellett megmérkőzniük a fináléért.

18056737_10155412086362259_5672431778513496127_nWillian duplázott (fotó: chelseafc.com)

Ahogy az angol mérkőzéstől megszokott – pláne a Wembley Stadionban – , ez a mérkőzés is kiváló iramban indult. Az izgalmas történéseket pedig meg is alapozták az 5. perc mozzanatai, amikor is jó helyzetből végezhetett el szabadrúgást a Chelsea, melyet Willian köszönt szépen, és egészen kiválóan lőtte ki a kapu jobb oldalát. 1-0, első lövéséből betalált tehát a kék mezes alakulat.
A Tottenham sokáig képtelen volt veszélyes helyzetet teremteni Courtois kapuja előtt, és ha a 15. percben Batshuayi közeli fejesében több erő van, akár két gólos előnyre is szert tehetett volna a Conte-csapat. Ám nem így tettek, ezt pedig büntette a Spurs. A 18. percben ugyanis Harry Kane pazar fejessel talált a hálóba, így a “sarkantyúsok” is végrehajtották a bravúrt: egy lövés, egy gól. 1-1!

Ezt követően se lankadt az iram, ám helyzetekből keveset jegyezhettünk fel az első húsz perc után. A 36. percben a Tottenham előtt adódott hatalmas lehetőség, Dier fejelhetett, ám a próbálkozás mellé ment, igen kevéssel! Alig néhány perccel később Eriksen küldött kapura életerős löketet, de Courtois kezében landolt a labda. A mérkőzésnek ebben a szakaszában jobban futballoztak a fehér-sötétkékek, sokkal inkább a Chelsea térfelén zajlott a játék. A hajrában ennek ellenére a kékek kaptak esélyt a gólszerzésre: kontrából megléptek ugyanis az “oroszlánok”, Moses beért a tizenhatoson belülre, ott pedig a méterekről becsúszó Son lábában elakadt – már ha hozzáért a koreai lábához, ugyanis a lassítás alapján nem egyértelmű a dolog. Mindenesetre Atkinson büntetőt ítélt a Chelsea javára, Willian pedig odaállt, és másodszor is gólt szerzett. 2-1!
Arról, hogy vitatható ítéletekből ne legyen hiány, alig egy perccel később Hugo Lloris gondoskodott: a Tottenham kapusa kicsúszott a labdával a tizenhatoson kívülre, ott pedig hozzáért kézzel. A kiállítás végül elmaradt, Atkinson nem vette észre a szabálytalan tettet.

A második félidő kezdetére úgy jött ki a Tottenham, ahogy hátrányban kellett. Alig hét perc telt el, és máris érkezett a sokat látott kombináció: Eriksen felnézett, tanárian adta be, Dele Alli pedig berobbant, és remek befejezéssel kiegyenlített. 2-2! A gól egyértelműen újabb lendületet adott a Spursnek, a kékeknek ugyanis jobbára a védekezés maradt, épkézláb felépített támadása nem igazán akadt a Conte-legénységnek. Nem is várt sokáig az olasz menedzser, egy órát követően harcba küldte Eden Hazard-t és Diego Costát.
Sokáig úgy tűnt, hogy a változtatás semmiféle hatással nincs a Chelsea játékára, ám a 75. minutumban mégis csak eredménnyel kecsegtetett: egy szöglet után Hazard elé került a kivágott labda, a belga pedig kíméletlen pontossággal lőtte ki a jobb alsót. 3-2, harmadszor szerzett vezetést a Chelsea! Ám itt még nem volt vége. Mindössze öt perc telt el, és egy elemi erejű, elképesztő bombát láthattak a nézők: Matic a tizenhatoson kívülről, állítgatás nélkül tüzelt a pipába! 4-2 már. Ahhoz képest, hogy a félidő derekán még egyértelműen a Pochettino-csapat dominált, a hajrára gyakorlatilag eldöntötte a meccset a Chelsea, mindössze egy-két húzással. Sőt a mérkőzés finisében is inkább a kékek szerezhettek volna újabb gólt, ha Alonso és Costa pontosabban céloznak.
Végül maradt a két gólos Chelsea-vezetés, a kékek tehát megnyerték az elődöntő-mérkőzést, és bejutottak a fináléba! A Tottenham számára pedig maradt a bajnokság és a remény, hogy ott talán befogják mai ellenfelüket.

FA-kupa, elődöntő:

Chelsea – Tottenham 4-2 (2-1)
Helyszín: London, Wembley Stadion; Vezette: M. Atkinson
Gólszerzők: Willian (5., 43. – büntető), Hazard (75.), Matic (80.) ill. Kane (18.), Alli (52.)
Sárga lapok: Alonso (45+3.), Kanté (93.) ill. Alderweireld (4.), Alli (73.)

Chelsea: Courtois – Azpilicueta, Luiz, Aké – Moses, Kanté, Matic, Alonso – Pedro (Fabregas 74.), Willian (Hazard 61.), Batshuayi (Costa 61.). Vezetőedző: A. Conte

Tottenham: Lloris – Trippier, Dier, Alderweireld, Vertonghen – Wanyama (N’Koudou 80.), Dembélé – Eriksen, Alli, Son (Walker 68.) – Kane. Vezetőedző: M. Pochettino

Videón a gólok:

Szerző: Draskovics Tamás