Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
A minden idők leggyengébb szezonkezdetét produkáló Benevento a velük ellentétben szárnyaló Laziot fogadta a Serie A 11. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén.
A legkevésbé a szurkolókon múlik a csapat sikertelensége (ansa.it)
A hazaiak edzőváltáson estek át a hét elején és a hétközi fordulóban már Roberto De Zerbin volt a felelősség, hogy valamilyen módon kiutat találjon a csapat eddigi reménytelen formájából. Kis híja volt csak az első pont megszerzésének a Cagliari otthonában, de végül szárd földről is vereséggel távoztak a “boszorkányok”. A Benevento helyzetét nem könnyíti, hogy a mai nap során a Lazio látogatott hozzájuk, míg a következő fordulóban a Juventus vendégei lesznek.
A mai mérkőzés kimenetele körülbelül a 4. percig volt kétséges, ekkor Immobile lefejelt labdáját Bastos gyakorlatilag a gólvonalról lőtte a kapuba. Az első percektől kezdve látszódott a két csapat közötti minőségbeli különbség, a vendégek 10 percenként gólt lőve a 24. percre gyakorlatilag végleg eldöntötték a találkozó sorsát. A Benevento második játékrész első felében ugyan kissé ráijesztett a már szokás szerint leeresztő Laziora, de ez csak a szépítő gól megszerzéséhez volt elegendő, a vendégek a mérkőzés végére összekapták kicsit magukat és újabb két gólt szerezve végül fölényes győzelmet arattak.
Benevento – Lazio 1-5 (0-3)
Gólszerzők: Lazaar (55.) ill. Bastos (4.), Immobile (13.), Marusic (24.), Parolo (76.), Nani (86.)
A mérkőzés góljai:
A forduló további mérkőzései:
Tegnap:
Milan – Juventus 0-2 (részletes összefoglaló itt)
Roma – Bologna 1-0 (részletes összefoglaló itt)
Ma délután:
15:00 Crotone – Fiorentina (Digi Sport 2)
15:00 Napoli – Sassuolo (Digi Sport 1)
15:00 Sampdoria – Chievo
15:00 Spal – Genoa
15:00 Udinese – Atalanta
20:45 Torino – Cagliari (Digi Sport 1)
Október 30., hétfő:
20:45 Verona – Inter (Digi Sport 1)
(zp)
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!
Nagy az érdeklődés…
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…