Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
Magyar szinten nem szokványos utat választott az újonc a nyáron, amely egyben tartotta a feljutást kivívó keretét, s inkább hiányposztokra igazoltak nyáron. A fellángolásokkal, és bravúreredményekkel teli őszt mindezek ellenére utolsó előttiként tölti a Balmazújváros.
Horáth Ferencért tűzbe mennének játékosai.
Az őszi idény
Mindenki – de legfőképp a helyiek számára – megdöbbenésére a sikeredző, Feczkó Tamás a feljutás után távozott, és az MTK Budapest kispadjára ült át. Helyét az a Horváth Ferenc vette át, aki korábban dolgozott Kecskeméten, a Videotonnál, Pakson, Győrben és Diósgyőrben is. Ugyan számottevő eredményeket nem tudott még elérni, viszont a nem sablonból nyilatkozó tréner érkezése láthatólag jó hatással volt a hajdúságiakra, akik remekül indították a bajnokságot. A Videoton elleni döntetlent követően ugyan kikaptak a Vasastól, viszont ikszeltek a címvédő Honvéddal, majd parádés összecsapáson győzték le a Diósgyőrt. Azt követően egy kisebb megtorpanás következett – öt meccsen át nem tudott nyerni a Balmaz – viszont a Magyar Kupában eleddig remekelt a társaság. A bajnokságban több nagycsapatot is igencsak megszorongatott Horváth Ferenc együttese, példának okáért a Ferencváros csak szűk egygólos győzelmet tudott aratni az újonc felett, míg a Videoton elleni második összecsapásán is döntetlenre végeztek a felek. Az utolsó öt fordulóban viszont veretlen maradt a gárda (2-3-0). Ezek között a DVTK elleni újabb siker is jutott, tehát elmondható, hogy egyáltalán nem lógott ki a biztos kiesőnek titulált Balmaz a mezőnyből.
Újonchoz mérten reális nézőszámokat hozott a Balmazújváros, hiszen 1515 néző látta átlagban a feljut0ás után a csapat találkozóit. Hazai környezetben 1540, míg vendégként 1483 szurkoló látogatott ki átlagban a hajdúságiak meccseire.
A keret
Honi szinten talán Nemanja Andric neve jegyezhető meg, mint igazán kiemelkedő játékos, ám a társak is kitettek magukért. Pláne, ha hozzátesszük, hogy Horváth László, Pogacsics Krisztián, valamint a fiatal Szécsi Gergő személyében három olyan kapus állt a gólvonalra, akik mindannyian bizonyították, számíthat rájuk a szakvezetés. S emellé ott van a grúz Arabuli, vagy épp Sigér Dávid, akik hátukon viszik az együttest. Arabuli hat góllal a házigóllövőlista élén áll, viszont összetettben is igen előkelő helyen várja a tavaszt. Sigér Dávid négy találattal, valamint példás mezőnymunkával vette ki részét az őszi eredményekből, amiből még egy szebb tavasz is kikerekedhet.
Nehéz lenne a Balmazújvárosból bárkit is kiemelni, mert egységben az ereje a hajdúságiaknak. Ha mégis valakit, akkor a kapus Horváth Lászlót emelnénk ki. A DVTK elleni hazai meccsen (4-0) parádés teljesítménye emelte a többiek fölé, de amikor pályán volt, akkor is megbízhatóan hozta formáját. Rajta kívül a fentebb említett Bacsana Arabulit érdemes kiemelni, aki hat góljával főszereplő volt ősszel.
A legszebb gól
Borító: Bács András
Fotók: Hajdú-bihari Napló, origo.hu,
~GS~
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!