Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Derbire hangolva – 7.rész: Az első lila-fehér siker a Groupama Arénában

Hétvégén rendezik a Ferencváros – Újpest mérkőzést, mely az egyik legnagyobb múltra visszatekintő magyarországi párharc. A két csapat múltja is erősíti a szurkolók közti rivalizálást. Minden országnak megvan a saját derbije, Magyarországon az a Fradi-Újpest. A következő napokban egy-egy emlékezetes győzelem összefoglalóját tesszük fel a holnapunkra, mindkét csapat szurkolói örömére, illetve bánatára.

1.rész 6-0 2. rész: az utolsó derbi az Albert stadionban 3.rész: egy emlékezetes Jagodics bomba 96-ból
4.rész: fordítás a 90.perc után 5.rész: Tshibuabua a végén döntött 6.rész: és Böde jött

Diagne előbb Kínában majd Törökországban játszott az Újpest után. (nso.hu)

2014 nyarán adták a Ferencváros új stadionját a Groupama Arénát, s a zöld-fehérek 2015 december 12-ig veretlenek voltak hazai pályán. Ekkor az Újpest látogatott hozzájuk, s milyen a sors, a legnagyobb riválisnak sikerült először elvinni a három bajnoki pontot az otthonukból. Ugye emlékszünk, hogy az utolsó győzelmet ki ellen aratta a Fradi a régi Albert stadionban? (aki nem nézze vissza második részünket) A lila-fehérek a téli hidegben a kameruni Diagne góljával nyerték meg a derbit. A szezon végén a Fradi lehetett a boldogabb, hiszen a bajnokság mellett a kupát is bezsebelték, ki más, mint az Újpest ellen.