Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két középpályást igazolhat januárban a PSG – sajtóhír

A már külön írásunkban említett kiszemelt, Leandro Paredes mellett egyes források szerint könnyen elképzelhető, hogy a Paris Saint-Germain csapata a januári átigazolási időszakban még egy újabb középpályásra is kivetheti a hálóját…

A Napolihoz közeli Carlo Alvino értesülései szerint a PSG már megállapodott a közös folytatásról az olasz bajnokság második helyezettjének brazil középpályásával, Allannel, aki 100 millió euró feletti üzlet keretein belül költözhet Dél-Olaszországból a francia fővárosba.

A forrás szerint a 28 éves középpályás négy és fél éves szerződést készül kötni a francia klubbal, mely során 32 millió eurós fizetéssel számolhat.

Allan 2012 óta légióskodik Olaszországban, a Napolihoz az Udinesétől került 2015-ben, azóta mind a már a Chelsea-t irányító Maurizio Sarrinál, mind pedig a jelenlegi vezetőedző, Carlo Ancelotti irányítása alatt a nápolyi középpálya alapemberének számít, a tavalyi szezonban például minden sorozatot figyelembe véve 50 pályára lépést számlált, és a PSG érdeklődése sem új keletű, a világsajtó már hónapok óta lehetett olvasni róla, hogy a kiszemeltek között tartják számon.

Ha mindez létrejön, a kérdés már csak az, hogy a PSG vajon hogyan tudja finanszírozni évről évre ezeket az elképesztő kiadásokat…