Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a hajrában fordította meg a londoni rangadót a Chelsea – videóval

Az Arsenal három nyeretlenül megvívott bajnoki után szeretett volna javítani, míg a Chelsea a Southampton elleni vereséget feledtette volna szurkolóival.

Az Arsenal már a 13. percben megszerezte a vezetést Aubameyang góljával (1-0). Ezután kiegyenlített játék zajlott a pályán, kevés lehetőséget tudtak kialakítani a csapatok. A második félidőben próbálta fokozni a nyomást a Chelsea, lövésekkel próbálkoztak, de sokáig még a kaput sem találták el a vendégek. Az Arsenal mindössze két kapura lövést tudott elkönyvelni a második játékrészben. Az „Ágyúsok” jól őrizték a gyorsan megszerzett vezetést, míg a “Kékek” mindent megtettek az egyenlítésért, ami a 83. percben Leno hibája után sikerült is, Jorginho talált közelről a kapuba (1-1). Sőt négy perccel később egy ellentámadás után Abraham góljával a győzelmet is megszerezte a Chelsea (1-2). Az Arsenal egy estleges győzelemmel 5 pontra megközelítette volna a BL-indulást érő, 4. helyen álló Chelsea-t, ehhez képest már 11 pontra vannak városi riválisuktól az „Ágyúsok”, akik sorozatban negyedik alkalommal maradtak nyeretlenek a bajnokságban.

Arsenal – Chelsea 1-2 (1-0)
Gólszerző:
Aubameyang (13.), ill. Jorginho (83.), Abraham (87.)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

A forduló további mérkőzései:

Brighton – Bournemouth 2-0
Newcastle – Everton 1-2
Southampton – Crystal Palace 1-1
Watford – Aston Villa 3-0
West Ham United – Leicester City 1-2
Norwich – Tottenham 2-2
Burnley – Manchester United 0-2
Arsenal – Chelsea 1-2
Liverpool – Wolves 1-0
Manchester City – Sheffield United 2-0

 A mérkőzés összefoglalója: