Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: döntetlent játszott a dobogós Mezőkövesd az idén eddig csak szenvedő Újpesttel

Az évet két vereséggel kezdő Újpest nem szerzett még idén gólt, de ezúttal gyorsan vezetéshez jutottak.

A 8. percben Cseri bombája a kapufán csattant, ahonnan a labda a gólvonalra pattant. Egy szabadrúgás után Berecz szerencsétlen öngóljával azonban a vendégek szerezték meg a vezetést (0-1). Ezután fokozta a tempót a Kövesd, igaz az Újpest a félidő végén tizenegyeshez is juthatott volna. A második játékrészben Jurina állt be csereként, aki az 54. percben kiegyenlített (1-1). A téli szerzemény remekül szállt be, többször is veszélyt jelentett Banai kapujára. Nem örülhettek sokáig a döntetlennek Cseriék, Szappanos rosszul szabadított fel és a hátvédek is hibáztak: a hazaiak védelmének megingását Novothny használta ki – első sorban tőle várják a Feczesin távozásával keletkezett űr betöltését Újpesten (1-2). A Mezőkövesd mindent megtett az egyenlítésért, de sok hibával játszottak, főleg hátul. Az Újpest jól védekezett, veszélyes ellentámadásokat vezetett, és élt a Mezőkövesd hibáival, sőt a hajrában még a kapufát is eltalálta. Amikor már azt hihettük, hogy nem születik újabb találat, jött Besirovic, aki pontot mentett a Mezőkövesdnek (2-2). A lilák megszerezték első pontjukat 2020-ban, – a hétvégi derbi előtt biztató jeleket láthattak a fővárosiak szurkolói – míg a Mezőkövesd először hullajtott pontokat idén.

Mezőkövesd – Újpest 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Jurina (54.), Besirovic (88.) ill. Berecz (14. – öngól), Novothny (57.)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

A forduló további mérkőzései:

Szerda:
18:00: Debrecen- Mol Fehérvár
18:00: Kaposvár – Paks
18:00: Puskás Akadémia – Diósgyőr
18:00: Zalaegerszeg – Kisvárda
19:30: Ferencváros – Honvéd (tv: M4 Sport)