Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Puskás Akadémia legyőzte az Újpestet

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) harmadik fordulójában a vasárnapi napon lépett pályára mind a négy, hét közben nemzetközi kupamérkőzést játszó csapat…

A szezonbeli első mérkőzését játszó Puskás Akadémia csapata 2-1-re legyőzte az Újpest gárdáját hazai környezetben. Remekül kezdődött a felcsútiak számára a találkozó, hiszen a 18 éves debütáló, Komáromi György már az első tíz perc végén vezetéshez juttatta a hazai gárdát egy parádés átlövés góllal. Mezőnyfölényben játszott a Puskás, ráadásul a félidő hajrájában a lila-fehérek tíz emberre fogyatkoztak Stieber Zoltán törlesztése következtében. Ennek ellenére a fővárosiak pár perc múlva Simon Krisztián szezonbeli negyedik góljával ki tudtak egyenlíteni. A térfélcsere után villámgyorsan visszavette az előnyt a PAFC, miután az újpestiek képtelenek voltak felszabadítani, Szolnoki Roland pedig jókora bombagólt ragasztott Pajovics hálójába. Az utolsó tíz percen belül Jakub Plsek magabiztosan értékesített egy büntetőt, azonban a legvégén Máté Zsolt fejesével visszazárkózott egy gólra az Újpest, de közelebb már nem tudtak férkőzni ellenfelükhöz.

Puskás Akadémia – Újpest 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Komáromi (11.), Szolnoki (49.), Plsek (83. – büntetőből), ill. Simon K. (44.), Máté Zs. (86.)
Kiállítva:ill. Stieber Z. (41.), Burekovic (90+3.)

Már az első húsz percben kialakult a 2-1-es végeredmény a vendégként pályára lépő Kisvárda javára a Budapest Honvéd ellen. A görög Sztavrosz Cukalasz hamar előnyhöz juttatta a vendégeket, majd Tujvel kapus hibáját követően a brazil Fernando Viana vitt be újabb találatot, majd a korábban eredményes Cukalasz a saját kapuja előterében öngólt vétett. Hiába próbálkozott azonban a Honvéd, nem sok lehetőségük volt az egyenlítésre, így Bódog Tamás csapata a szezonbeli második fellépését is elvesztette, és sereghajtó az NB I-ben.

Budapest Honvéd – Kisvárda 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Cukalasz (20. – öngól), ill. Cukalasz (5.), Viana (17.)

A 3. forduló eredményei és további programja

Diósgyőr – MTK 1-1
Paks – Mezőkövesd 1-2
Budafok – MOL Fehérvár 1-4
Zalaegerszeg – Ferencváros 1-2
Budapest Honvéd – Kisvárda 1-2
Puskás Akadémia – Újpest 3-2

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)