Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: féltucatszor számolt ellenfelére a Napoli – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulójának kora estére halasztott mérkőzésén a Napoli fogadta a Genoa együttesét, és a Gennaro Gattuso vezette alakulatnak sikerült begyűjtenie a három pontot a találkozón. 

A mérkőzést nagy elánnal kezdték a hazaiak, aminek az eredménye egy gól lett a 10. percben, Dries Mertens beadása találta meg a kapu közvetlen közelében Hirving Lozanót, a mexikói támadó pedig begyötörte a labdát a kapuba, ezzel megszerezve csapata számára a vezetést (1-0). Az első játékrészben már csak az új csatárigazolásnak, Victor Osimhennek volt egy ígéretesebb lehetősége, de nem tudta gólra váltani, ennek következtében 1-0-ás hazai előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőt azonnal góllal kezdik a hazaiak, egy remek kontratámadás végén Osimhen sarokkal gyönyörűen készítette le Zielinskinek, a lengyel középpályásnak pedig még egy cselre is volt ideje, majd a kapuba gurított (2-0). Nem telt el újabb tíz perc és Zielinski labdaszerzését követően Mertens 16 méterről nem cifrázta, bevágta a harmadikat (3-0). A játékrész derekánál egy újabb kapitális védelmi hibát követően Lozano megszerezte önmaga második, csapata negyedik gólját (4-0). Ezen annyira fellelkesült a Gattuso-csapat, hogy újabb négy perc múlva Hysaj lekészítéséből Elmas balról (5-0), majd egy-két akcióval később Politano egy elfutást követően jobbról volt eredményes (6-0).

A Genoa gyermeteg hibáinak is köszönhetően a Napoli imponáló különbségű győzelmet aratott, így két forduló után hat ponttal és 8-0-s gólkülönbséggel vezeti az olasz tabellát.

Napoli – Genoa 6-0 (1-0)
Játékvezető: J. L. Sacchi, Helyszín: Stadio San Paolo (Nápoly)
Gólszerzők: H. Lozano (10′, 65′), Zielinski (46′), Mertens (57′), Elmas (69′), Politano (72′)  ill.

 

 

A forduló eddig eredményei és további programja
Szombat:
Torino – Atalanta 2-4

Cagliari – Lazio 0-2
Sampdoria – Benevento 2-3
Inter – Fiorentina 4-3

Vasárnap:
Spezia – Sassuolo 1-4
Verona – Udinese 1-0
Crotone – AC Milan 0-2
20:45 AS Roma – Juventus (Tv: Digi Sport 1)

Hétfő:
20:45 Bologna – Parma (Tv: Digi Sport 2)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)