Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatér a csapat korábbi játékosa a Bayern Münchenhez – sajtóhír

Egybehangzó olasz és német sajtóbeszámolók szerint a felek már mindenben megegyeztek, hogy a rutinos brazil szélső ismét a bajorok játékosa legyen…

 

Az ismertebb források közül többek közt a Kicker, a Sky Sport Deutschland és a Sky Sport Italia egyaránt lehozta, hogy a 2020-2021-es szezonra kölcsönben Douglas Costa visszatér a Juventus csapatától a Bayern Münchenhez. A torinóiak már hetek óta árulták a tapasztalt játékost, ám az angol csapatokhoz nem szeretett volna menni, távozásával azonban minden akadály elhárul, hogy rövidesen megszerezzék a régóta kiszemelt Federico Chiesát a Fiorentinától.

A 30 éves brazil szélső 2017-ben a Bayern München csapatától kölcsönben került a torinóiakhoz, azóta már véglegesítették, és az elmúlt három idényben együttesen 101 tétmérkőzésen kapott lehetőséget. Posztján bár rendkívül fontos szereplőnek számít, Cristiano Ronaldóék mögött jobbára csak csereként kap lehetőséget, és az általános vélekedés szerint már csak ezért is próbálná ki magát máshol.

A Juvéhoz még egy évig köti szerződés, de a torinóiaknál bekövetkezett változások következtében a jövőben már nem ragaszkodnak hozzá minden áron. Ugyanakkor a brazil szélső gyakran bajlódik sérülésekkel, az elmúlt szezonban például csak 23, az azt megelőzőben pedig mindössze 17 bajnokin tudott edzője rendelkezésére állni fizikai állapotából kifolyólag.