Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juve – Fradi: tehetséges, de rutintalan bírót küld az UEFA

HIVATALOS – Alig két nap múlva lép pályára a Juventus otthonában a Ferencváros. A kilencedik kerületiek két vereség és egy döntetlen után látogatnak Torinóba. Az UEFA illetékes bizottságának döntésének értelmében egy német játékvezető fújja majd a sípot.

Kedden este, 21:00 órától játszik egymás ellen az olasz és a magyar bajnok. A mérkőzés esélyese egyértelműen a Juventus, amely már az első, budapesti mérkőzésen is simán tudott nyerni. Igaz, most a mind a két együttes győzelemmel melegített. A Juve hőse a duplázó Cristiano Ronaldo volt, míg a Fradi egy góllal nyert a Honvéd elleni fővárosi rangadón.

Az UEFA által delegált játékvezető a német Daniel Siebert lesz. A berlini sípmester mindössze karrierje negyedik Bajnokok Ligája meccsén lesz érdekelt, lévén alig két éve debütált a legrangosabb klubsorozatban. A 36 éves Siebert a Bundesligaban 2012. óta kap megbízatásokat játékvezetőként, igaz, még így is csak 110 mérkőzés szerepel a neve mellett.