Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: kiütéssel nyerte a Honvéd az edzőváltók rangadóját

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) hétközi, 15. fordulójában a két keddi mérkőzés után a szerda kora esti órákban újabb két találkozót bonyolítottak le…

 

A múlt hét folyamán edzőt váltó csapatok egymás elleni mérkőzését a Budapest Honvéd a vártnál jóval simábban 5-1-re nyerte a Diósgyőr ellen. Pisont István a múlt hétvégi döntetlen után tehát megszerezte első győzelmét a kispestiek kispadján, ellenben Geri Gergellyel a második meccsét is elvesztette a DVTK. A miskolciak ugyan a második félidő elején egy gólra felzárkóztak és reménykedhettek az egyenlítésben, azonban végül a duplázó Gazdag Dániel vezetésével a Honvéd magabiztos győzelmet aratott és hosszú idő után elmozdult a kieső zónából.

Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK 5-1 (2-0)
Gólszerzők: Gazdag (24., 71.), Zsótér (30.), Szendrei (63.), Lovric (76.) ill. Grozav (51.)

Két középmezőnybeli csapat találkozóján a Zalaegerszeg két gyors góllal 2-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest felett. A tavalyi év meglepetéscsapata így is szép lassan kezdi összekapni magát a fontos hazai három ponttal, miközben a fővárosi együttes a kiváló rajt után némileg kezd hullámvölgybe kerülni, bár a szoros mezőnyben még mindig csupán egyetlen ponttal van lemaradva a dobogótól.

Zalaegerszeg – MTK Budapest (2-0)
Gólszerzők: Zimonyi (4.), Szánthó (12.), ill.

A 15. forduló eddigi eredményei

Kisvárda – Újpest 1-1
MOL Fehérvár – Puskás Akadémia 1-1
Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK 5-1
Zalaegerszeg – MTK Budapest 2-0

A 15. forduló hátralévő programja

Szerda
20:15 Budafok – Mezőkövesd
20:15 Paks – Ferencváros

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye