Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rövidesen távozik a Manchester United kegyvesztettje – sajtóhír

Odion Ighalo mellett rövidesen újabb mellőzött futballista hagyhatja el a várakozáson felül szereplő Manchester United alakulatát a januári átigazolási időszak hajrájában…

 

TyC Sports megalapozott információi szerint a Copa Diego Armando Maradona-győztes Boca Juniors együttese még a januári átigazolási időszak hajrájában kétéves szerződést fog kötni a Manchester United csapatánál végleg parkolópályára helyezett rutinos védővel, Marcos Rojóval.

A 30 éves argentin válogatott hátvéd 2014-ben 20 millió euróért cserébe szerződött a “Vörös Ördögökhöz” a portugál Sporting CP csapatától, azonban eleinte hiába kapott állandó játéklehetőséget, az utolsó három szezonban – részben sérülései miatt is – már kevésbé számítottak rá. Rojo a 2018-2019-es idényben mindössze hat tétmérkőzésen kapott lehetőséget, majd a legutóbbi kiírásban is csupán három bajnokin és négy El-mérkőzésen jutott szóhoz.

Tavaly januárban kölcsönben visszakerült nevelőcsapatához, az Estudiantes La Platához, ám sérülései miatt csupán egy meccsen léphetett pályára régi-új klubjában a bajnokság hajrájában, a Copa de la Superliga küzdelmei pedig a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt, így nyáron visszatért a “vörös ördögökhöz”, ahol azonban továbbra sem számítanak rá.