Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új hátvédet igazolt a Lazio – HIVATALOS

A korábbi információknak megfelelően a Lazio együttese a szerda délutáni órákban megerősítette  a Coppa Italiától búcsúzó AC Milan csapatától érkező rutinos hátvéd érkezését…

 

Az utolsó négy olasz bajnokiját megnyerő Lazio együttese a szerdai napon jelentette be Mateo Musacchio leigazolását az AC Milan csapatától, aki fél évre írt alá a római gárdához, szerződése pedig opcióval további két évre meghosszabbítható lesz.

A 30 éves argentin hátvéd 2017-ben a “kínai nagybevásárlás” idején csatlakozott a Rossonerihez, előtte hét éven át a Villarreal alapembere volt, míg hazájában a River Plate nevelése volt. Musacchiót rendszerint sérülések hátráltatták, ezért képtelen volt állandó játéklehetőséget követelni magának, az első szezonjában 22, a másodikon 33 mérkőzésen jutott szóhoz, a 2019-2020-as idényben viszont már csak 18 találkozón számoltak vele. A közelmúltban csaknem egy teljes naptári év kihagyás után lépett pályára ismét tétmérkőzésen. Mindent egybevetve három és fél idény alatt 75 mérkőzésen szerepelt a patinás milánói egyesület alkalmazásában.

Az olasz bajnokság (Serie A) táblázatán jelenleg a hetedik helyen álló Laziónak Luiz Felipe hosszabb kiesése miatt volt mindenképpen szüksége egy rutinos védőre a szezon második felére, mert a brazil bokaműtétje után várhatóan ebben a szezonban már nem állhat többet Simone Inzaghi rendelkezésére.