Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: egy büntető döntött a Tottenham-Chelsea londoni derbin – videóval

A Premier League 22. fordulójának zármérkőzése a Tottenham-Chelsea londoni derbi volt. A Spurs nem igazán volt játékban egész meccsen, de hiába volt a kékek fölénye, csak egy büntetővel tudták megnyerni a meccset. Mourinho edzői karrierje során elszőr fordult elő, hogy egymás után elveszítsen két hazai bajnokit is. 

Nem kellett sokat várni az első lehetőségre, hiszen már rögtön az 1. percben megérkezett, amikor Azpilicueta ívelése után Werner fejese szállt el a kapu fölött. A 6. percben megvolt az első hazai próbálkozás is, de Szon lövése nem okozott gondot Mendynek. A Chelsea mezőfölényben futballozott, majd a 23. percben a tizenhatoson belül a földön fekvő Dier felrúgta Wernert, amiért tizenegyest kapott a vendég csapat. Nem meglepő módon Jorginho állt a labda mögé, aki higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt és megváltoztatta a meccs állását. A 36. percben Thiago Silva miatt állt a játék, és a brazilt le is kellett cserélni sérülés miatt. A mérkőzés hátralévő részére már csak két Mount helyzet jutott, a másodiknál pedig a hosszabbítás végén Diernek kellett mentenie az utolsó pillanatban.

A második félidőben is megmaradt a Chelsea dominanciája. Az 54. percben egy szépen kijátszott vendégakció végén Hudson-Odoi lőhetett, de nem találta el a kaput. Három perccel később Mount előtt nyílt üres terület a pálya közepén, aki egy sprint után jó ütemben hozta helyzetbe Wernert, ám Aurier még a lövés előtt hatalmasat tisztázott. A második játékrész közepe nem volt túl eseménydús, a végére viszont feltámadt egy kicsit a Tottenham, hogy hátha össze tudna hozni egy döntetlent. A 79. percben Lamela lövésénél kellett nyújtózkodnia Mendynek, majd a 87. percben Vinicius fejese kerülte el pár centivel a  jobb alsót. Hiába nyomták meg a végét, nem tudtak már egyenlíteni a hazaiak, így a Chelsea ünnepelhetett a derbi végén.

Tottenham – Chelsea: 0-1 (0-1)
Helyszín: Tottenham Hotspur Stadion (London) Vezette: Andre Marriner
Gólszerzők: – ill. Jorginho (24. – büntetőből)
Sárga lap: Alderweireld (50., Hojbjerg (63.) ill. Pulisic (79.), Kanté (81.), Azpilicueta (88.)
Kiállítás: – ill. –

Tottenham: Lloris, Davies, Dier, Alderweireld, Aurier, Sissoko, Hjobjerg, N’dombele (Lamela, 69.), Bergwijn (Lucas, 69.), Szon, Vinicius. Vezetőedző: José Mourinho

Chelsea: Mendy, Azpilicueta, Thiago Silva (Christensen, 36.), Rudiger, James, Jorginho, Kovacic (Kanté, 74.), Alonso, Mount, Hudson-Odoi (Pulisic, 65.), Werner. Vezetőedző: Thomas Tuchel

A 22. forduló eredményei:

Kedd:
Sheffield United 2-1 West Brom
Wolves 2-1 Arsenal
Newcastle 1-2 Crystal Palace
Manchester United – Southampton: 9-0

Szerda:
Burnley – Manchester City: 0-2
Fulham – Leicester City: 0-2
Leeds United – Everton: 1-2
Aston Villa – West Ham United: 1-3
Liverpool – Brighton: 0-1

Csütörtök:
Tottenham – Chelsea: 0-1

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista aktuális állása: