Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már kinézte Zidane utódját a Real Madrid – sajtóhír

Az utóbbi időben egyre többet kritizált Zinédine Zidane helye a spanyol sajtó szerint végveszélybe került a Real Madridnál, és a csapat vezetősége már az egykori francia sikeredző pótlását készíti elő…

 

A Cadena SER aktuális riportja szerint a Real Madrid vezetősége komolyan fontolóra vette Zinédine Zidane legkésőbb az aktuális idény végén történő leváltását, miután irányításával rendkívül hullámzóan teljesít a csapat.

A spanyol forrás úgy tudja, hogy a “blancók” padjára a közelmúltban állítólag az AS Romával már előszerződést kötő Massimiliano Allegri és a Real Madrid Castillát irányító egykori klublegenda, Raúl González lehet.

Az 53 esztendős olasz szakember 2019 nyarán öt év után távozott a Juventus kispadjáról, miután hiába nyert minden évben bajnoki címet az együttessel, a Bajnokok Ligája sorozatában vele is csak két elvesztett fináléig jutottak. Allegri azóta munkanélküli, kihagyott már másfél szezont, és bár időről időre rendre felmerül a neve egy-egy csapatnál, még mindig nem kötelezte el magát sehova, bizonyára a lehető legjobb lehetőségre vár, ami akár éppen a Real esetleges ajánlata is lehet.

A “királyi gárda” 20 forduló után a harmadik helyen 10 pont hátrányból követi a nála egyel még mindig kevesebb mérkőzést játszó éllovas Atlético Madrid gárdáját. Az elmúlt hetekben mutatott mérsékelt eredményesség miatt pedig egyre többször szóba kerül Zidane menesztése, és ha nem történik valami jelentős pálfordulás, akkor bizonyára hamarosan realizálódhat a leváltása.