Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: eső után góleső

Szinte az egész országban eső vagy hó áztatta a pályákat és sok helyen sártengerben kellett játszania a játékosoknak.

A legtöbb mérkőzésen a rossz körülmények nem akadályozták meg a játékosokat a gólszerzésben.
Csákváron a mérkőzés 6. percében, már 1-1 állt az eredményjelzőn, végül 3-1-es vezetéssel mehetek pihenőre a paksi játékosok. A második félidőben csak a szépítés sikerült a hazai csapatnak.
A Budafok a negyedosztályú ellenfele ellen egy félidő alatt eldöntötte a találkozót, majd a második félidőben sem állt le. Végül egy híján egy tucat gólt rúgott.
Volt több NB I-es csapat is amelyre ráijesztett alsóbb osztályú ellenfele. A III. kerület a Honvéd ellen, a Kazincbarcika az MTK ellen tudott egyenlíteni. A Honvéd, már az első félidőben visszavette a vezetést a Remili Mohamed vezette III. Kerületi TVE ellen, az MTK viszont csak a mérkőzés  hajrájában fektette két vállra a Barcikát.
Kisvárda hátrányba is került a Soroksár ellen, azonban az első játékrész végére, már az elsőosztályú csapatnál volt az előny.
A DVSC, a Ferencváros, és a Puskás Akadémia nem rendezett gólparádét, ennek ellenére könnyedén jutottak tovább. A felcsútiakat az sem zavarta meg, hogy több mint egy teljes félidőt emberhátrányban játszottak. Az egyik vagy talán a legrosszabb állapotú talajon a Ferencvárosnak kellett játszania. A dorogi pályát reggel, még hó borította. Ezen a találkozón debütált a csapat legújabb játékosa. A Siófok mérkőzése több mint félóra csúszással kezdődött, mivel az NB III-as Taksony pályája nem volt felvonalazva. Ez sem zökkentette ki a Balaton-partiakat és könnyedén nyertek.
A Kaposvár nagy meglepetésre kikapott az NB III-as Tállyától.

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójának eredményei és párosításai:

Kedd
Tarpa (M. I.) – Diósgyőr 0-3
Szolnok (II.) – Újpest 0-2

Szerda
Csákvár (II.) – Paks 2-3
Soroksár (II.) – Kisvárda 1-2
Kazincbarcika (II.) – MTK 1-4
DEAC (II.) – Debreceni VSC (II.) 1-2
Tállya (III.) – Kaposvár (II.) 5-3
Taksony (M. I.) – Siófok (II.) 1-4
Dunavarsány (M. I.) – Budafok 0-11
Hódmezővásárhely (III.) – Puskás Akadémia 0-3
Dorog (II.) – Ferencváros (M4 Sport) 1-2
III. Kerület (III.) – Budapest Honvéd 1-3
14:00 Pécsi MFC (II.) – Haladás (II.)
15:00 Ajka (II.) – Mezőkövesd
19:45 Vasas (II.) – MOL Fehérvár (M4 Sport)

Csütörtök
13:00 Tiszafüred (M. I.) – Zalaegerszeg