Vb-selejtező: “tudjuk pótolni Szoboszlait!”

Ahogyan arról a napokban beszámoltunk, biztossá vált, hogy a magyar válogatott legnagyobb sztárja kihagyni kényszerül a nemzeti csapat első, márciusi világbajnoki selejtezőit, ennek ellenére a szövetségi kapitány biztató a rajttal kapcsolatban…

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a minap a Nemzeti Sport kérésére arról beszélt, hogy miként fogja pótolni a csapat a legértékesebb játékosát, a sérüléssel bajlódó Szoboszlai Dominikot a közelgő világbajnoki selejtezőkön:

„Természetesen csalódott vagyok, hogy Dominik nem állhat a rendelkezésünkre márciusban, és tudom, ő is szomorú, mert neki is fontos a válogatott  Ugyanakkor az ősszel megmutattuk, hogy akár Dominik, akár más meghatározó játékos hiányzik, képesek vagyunk megoldani a pótlását. Abban bízom, hogy ezúttal is így lesz. Vannak olyan futballistáink, akik a helyére léphetnek, még ha nem is tudják őt egy az egyben helyettesíteni. Hiszem, hogy megoldjuk ezt a problémát is. Sokszor elmondtam már, hogy a futballban két dolog számít, egyrészt a játékosok egyéni képessége, másrészt a csapategység. Úgy érzem, az elmúlt időszakban bizonyítottuk, hogy együtt, csapatként küzdve sokra vagyunk képesek. Akkor is jó eredményt tudunk elérni, ha nem számíthatunk mindenkire. Jövő pénteken hirdetem ki a keretet, nagyjából már összeállt a névsor, csak egy-két kérdőjel van még a fejemben, de annyit elárulhatok, nincs okom rá, hogy nagy változtatásokat hajtsak végre.”

További érvágás lehet a magyar válogatott számára, hogy Willi Orban műtétje miatt ugyancsak nem lehet ott az első világbajnoki selejtezőkön.

Rossi csapata március 25-én Lengyelországot fogadja a Puskás Arénában, majd három nappal később San Marinóhoz, újabb három napra rá pedig Andorrára látogat.