Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Világsztár igazolására készül a Bayern München – sajtóhír

Szigetországi lapértesülések szerint a német bajnoki éllovas Bayern München együttese komolyan fontolóra vette, hogy a nyári átigazolási időszakban ajánlatot tegyen a Tottenham korábban érintethetetlennek tűnő sztárjáért…

A Football Insider információi szerint a Bayern München együttese komolyan szemet vetett a Tottenham klasszisára, Son Heung Minre, miután a londoniak dél-koreai sztárja egyelőre nem jutott közös nevezőre klubjával 2023-ig érvényes szerződése megújítása ügyében.

A 28 éves koreai szélső immár hatodik éve áll a Spurs alkalmazásában, minden sorozatot figyelembe véve 270 mérkőzésen 103 gólt szerzett a klub színeiben. A 2018-2019-es kiírásban egészen 20 találatig jutott, és az előző idény félbeszakításáig is eljutott már 16 gólig, mely alatt egyébiránt letudta kötelező katonai szolgálata teljesítését, végül 18 találattal zárta az évet. Son az aktuális kiírásában többször is sérüléssel bajlódott, ennek ellenére 41 tétmeccsen 18 alkalommal vette be az ellenfelek kapuit, így visszatérése esetén minden esélye megvan rá, hogy ismét elérje, vagy akár átlépje a 20 gólos határt. Ugyanakkor a hatból az utolsó öt évben mindannyiszor két számjegyű gólterméssel zárt.

A tavalyi Puskás-díjas támadó részére a kiszivárgott információk szerint a Spurs ötéves szerződést ajánlott heti 200 ezer fontos fizetéssel, melyet Son és ügynöke egyelőre nem kívánt elfogadni.

A koreai kiválóság számára nem ismeretlen Németországban, hiszen tinédzser korában odakerült hazájából, a felnőttek között pedig a Hamburger SV (2010-2013) és a Bayer Leverkusen (2013-2015) csapataiban is szerepelt, mielőtt a londoniakhoz került volna.