Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi edzője térhet vissza a Juventushoz – sajtóhír

Miután a Juventus szombat este csak 2-2-es döntetlent ért el a Torino ellen, Andrea Pirlo kétmeccses ultimátumából egyetlen mérkőzés maradt, és az olasz sajtó már az utódját is tudni véli…

Egybehangzó olasz sajótértesülések szerint amennyiben a Juventus a soron következő, Napoli elleni mérkőzéspótlás alkalmával sem tud győzni, úgy az idény előtt abszolút újoncként kinevezett Andrea Pirlo a menesztés sorsára juthat.

Az Il Giornale megerősítette, hogy Andrea Agnelli klubelnök a napokban a csapatot korábban már trenírozó Massimiliano Allegrivel találkozott, a felek azonban tagadták, hogy munka miatt tárgyaltak volna, állítólag csupán baráti találkozó volt köztük, ami az időzítés miatt több mint kétesnek tűnik.

Az 53 esztendős olasz szakember 2019 nyarán öt év után távozott a Juventus kispadjáról, miután hiába nyert minden évben bajnoki címet az együttessel, a Bajnokok Ligája sorozatában vele is csak két elvesztett fináléig jutottak. Allegri azóta munkanélküli, kihagyott már több mint másfél szezont, és bár időről időre rendre felmerül a neve egy-egy csapatnál, még mindig nem kötelezte el magát sehova. Sokak szerint Angliában szeretne munkát vállalni, de többek közt a Paris Saint-Germain és a Real Madrid háza táján is szóba került a szerepvállalása.

Allegri újbóli kinevezése ugyanakkor kétségkívül a torinói vezetőség hibáinak beismerését jelentené, hiszen emlékezhetünk rá, hogy szűk két évvel ezelőtt a livornói mesternek azért kellett távoznia, mert bár hazai porondon az eredmények jöttek, a nemzetközi sikerrel adósak maradtak és a csapat játéka sem volt kellően látványos. Azóta mindkét téren még inkább folytonossági hiányokkal küzd a Juventus együttese…