Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Honfitársa csábítaná Agüerót – sajtóhír

Sergio Agüero távozásának bejelentése után alaposan felkavarták az álló vizet, és a világsajtóban lassan már tucatnyi csapat érdeklődését erősítették meg az egy évtized után klubot váltó argentin sztár kapcsán…

90min információi szerint a Manchester City csapatától a szezon végén távozó Sergio Agüero továbbra is a Premier League-ben szeretne maradni, így több nagy csapat mellett akár a Leeds United is reális eséllyel pályázhat a sztárjátékos szerződtetésére, amely csapatot ráadásul “Kun” honfitársa, Marcelo Bielsa irányít.

Az angol sajtó szerint csak angol csapat képzelhet el Agüero következő klubjaként, így hiába mutat komoly érdeklődést a Barcelona, valamint mellettük a Juventus, az Inter és a Paris Saint-Germain és hoppon maradhat, viszont több másik PL-gigásszal egyetemben a városi rivális Manchester United talán még ugyancsak reménykedhet a leigazolásában.

A 32 éves csatár az utóbbi időben egyre kevesebbszer egészséges, a 2020-2021-es idényben is mindössze 14 pályára lépés jutott neki eddig. Agüero összességében egy évtized alatt már 181 bajnoki gólt szerzett a csapat színeiben 271 PL-találkozón, minden sorozatot beleszámítva pedig 2011 óta 384 mérkőzésen lépett pályára az égszínkékek szerelésében, és a City történetének legeredményesebb játékosának mondhatja magát 257 találatával.

Agüero általános fizikai állapota és gyakori sérülései miatt egyre inkább lefelé áldozott csillaga, az aktuális szezonban kapott kevesebb játéklehetőség révén egyértelműen következtethettünk a távozására, amely immár hivatalossá vált.

A City menedzsere, Pep Guardiola szerint pótolhatatlan veszteség érte csapatát az argentin klasszis elengedésével.