Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már Mourinho utódjával tárgyal a Tottenham – sajtóhír

Arról már a szigetországi sajtóban is egyre gyakrabban olvasni, hogy a várakozáson alul teljesítő Tottenham csapatánál egyre nagyobb veszélyben van a portugál menedzser állása, az olaszok szerint a londoni gárda már ki is szemelte az utódját…

A La Gazzetta dello Sport forrásai értelmében a Tottenham vezetősége felvette a kapcsolatot Maurizio Sarri képviseletével, és a terveik szerint a jövő héten tárgyalóasztalhoz is ülhetnek vele, hogy adott esetben az olasz szakember legyen a londoniak következő menedzsere.

A 62 éves nápolyi származású tréner az elmúlt évtizeden belül tűnt fel a Serie A edzői közt az Empoli (2012-2015), majd főleg a Napoli (2015-2018) irányításával, ahol rendszerint kifejezetten látványos focit játszott csapata, bár igazán nagy eredményt sosem tudtak elérni. A 2018-2019-es szezonban a Chelsea menedzsere volt, ahonnan annak ellenére távozni kényszerült egy év után, hogy megnyerte a “Kékekkel” az Európa-ligát és döntős volt az angol Ligakupában. A Juventus kispadjáról ugyancsak az első szezont követően menesztették, mert bár a bajnokságot megnyerte az együttes, a BL-ben már a legjobb 16 között kiestek.

Sarri bár egy éve munkanélküli, a világsajtóban folyamatosan hírbe hozzák őt egyes csapatokkal, a közelmúltban a Marseille ajánlatát utasította vissza, továbbá nemrégiben az esetleges nápolyi visszatérésének lehetősége is felmerült.