Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter: rutinos szélső érkezhet a PSG-től – sajtóhír

A legfrissebb olasz sajtóértesülések szerint az olasz bajnokság (Serie A) aktuális éllovas meg akarja szerezni a PSG közelmúltban meggyógyult játékosát

 

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a jobbhátvédet kereső Inter fontolóra vette Alessandro Florenzi szerződtetését, aki az aktuális évad végéig kölcsönben szerepel a Paris Saint-Germain együttesénél az AS Roma égisze alatt, és nyáron a francia klubnak opciós joga lehet a véglegesítésére.

A “farkasok” saját nevelésű szélsője 2011-től volt tagja az első csapat keretének, ám korábbi meghatározó szerepe után az elmúlt idényben a tavaly nyáron kinevezett Paulo Fonseca rendszerint nem számolt vele a kezdőben, így a közönség kedvenc az olasz bajnokság 2019-2020-as kiírásban mindössze kilenc találkozón léphetett pályára. Az évad második felében kölcsönben a Valenciához került, új csapatában viszont nem sokat tudott bizonyítani, csupán öt tétmeccs jutott számára. Megszerzése iránt több olasz csapat is érdeklődött, ám végül a fővárosiak külföldre adták őt kölcsön, a 38-szoros olasz válogatott Florenzi pedig meg sem állt Franciaországig.

A 29 éves sokoldalú jobb hátvéd új csapatában 16 bajnokin kétszer volt eredményes a francia bajnokságban, az Angers és a Nimes elleni sikerből is góllal vette ki a részét, miközben a PSG mindegyik BL-csoportmeccsén pályára lépett. Most pedig ha minden úgy alakult, a Roma egyik riválisa színeiben térhet vissza hazájába.