Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szuperliga: “Így nem folytatódhat a projekt”

A hat angol csapat kilépése után további alapítótagok álltak el a Szuperliga kezdeményezéstől, így annak egyik központi figurája, alelnöke is belátta, hogy ebben a formában nem tudják tovább folytatni a projektet…

 

A kedd esti órákban egymás után a projekthez korábban önként és dalolva csatlakozó valamennyi angol csapat hivatalos oldalán megerősítette, hogy kilép az Európai Szuperliga (ESL) mezőnyéből, így tett a Manchester City, a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool, a Tottenham, majd a többieket látva, a közvetlen alapítók közé tartozó Manchester United is. A szerdai napon pedig az Atlético Madrid és az Inter személyében újabb két csapat erősítette meg távozását.

Az események hatására a Juventus elnöke, a projekt egyik atyja, Andrea Agnelli is belátta, hogy jelen állapotában a Szuperliga működésképtelen:

 “Őszintén szólva, így nyilvánvalóan nem folytatódhat a projekt.”

Kedd este az olasz sajtóban olyan hírek kezdtek el terjedni, hogy Agnelli fontolóra vette lemondását, ezzel kapcsolatban azonban hivatalos bejelentés eddig nem történt. Egyúttal a torinói egylet szerda délután hivatalos kommunikáción keresztül erősítette meg, hogy továbbra is kitart a projekt mellett, nem lép ki a szerződésből.

Mint ismeretes, a vasárnap esti órákban megerősítésre került az Európai Szuperliga megalapítása, melyhez 12 élcsapat csatlakozott: az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Barcelona, az Inter, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham. A szervezet hivatalos oldalán megjelent tervek szerint további három csapattal együtt 15 klub lenne “alapítótag”, és még öt klub selejtezőből csatlakozna.

Az UEFA elnöke már hétfőn kijelentette, a 12 ominózus klub nélkül is végig fogják vinni a Bajnokok Ligája reformját, és nincs kétsége afelől, hogy a sorozat sikeres lesz, ha kell a Szuperligáról szóló megállapodást aláíró csapatok nélkül is. Egyúttal közölték, hogy minden égiszük alá tartozó versenysorozatból az új szerveződés érintettjei kizárásra kerülnek, így a Szuperliga-csapatok játékosai a válogatottakban sem játszhatnak.