Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a német válogatott új kapitánya – HIVATALOS

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Bayern München csapatától a szerződésbontását kérte a bajorok BL-győztes mestere, most pedig kiderült, hogy hol folytatja…

Noha az utóbbi időben klubcsapatokkal is hírbe hozták, végül nem történt meglepetés, és az első számú favorit veszi át az Európa-bajnokság után leköszönő Joachim Löw helyét a német válogatott kispadján. A német szövetség keddi bejelentése értelémben ugyanis a következő három évre Hans-Dieter Flick került kinevezésre a szövetségi kapitány posztjára.

“Minden meglepően gyorsan ment az aláírásnál, nagyon boldog vagyok, hogy ősztől a nemzeti együttesnél dolgozhatom. Alig várom, hogy munkába álljak, rengeteg kiváló kvalitású játékost látok, különösen a fiatalok között – ezért is várhatjuk optimistán a közelgő tornákat, például a 2024-es hazai Eb-t. Oliver Bierhoff személyében erős, megbízható segítő lesz mellettem, de ugyanez igaz a stábra is, így hosszas összeszokási szakasz nélkül láthatunk munkához. Most azonban nem a fontos, hogy mi lesz szeptembertől, az Európa-bajnokságra kell fókuszálni. Minden jót kívánok Jogi Löwnek, Marcus Sorgnak és Andy Köpkének, a csapatnak pedig minél sikeresebb szereplést. Jogi Löw mindenkinél jobban megérdemli, hogy sikeresen zárja a karrierjét a nemzeti együttesnél”

– jegyezte meg a posztra újonnan kinevezett szakember.

A Bayern irányítását 2019 novemberében átvevő 56 esztendős edző korábban 2006 és 2014 között volt Löw segítője a válogatottnál.