Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Negyedszer menesztette edzőjét az olasz csapat – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) gyengélkedő Genoa gárdája a szombat esti órákban jelentette be, hogy a várakozásoknak megfelelően menesztette vezetőedzőjét…

 

A Genoa vezetősége a szombati napon menesztette posztjáról vezetőedzőjét, Davide Ballardinit, aki immár a negyedik megszakítás alkalmával irányította az egyesületet.

Az 57 esztendős szakember korábban 2010 novemberétől 2011 júniusáig, 2013 januárjától júniusáig, 2017 novemberétől 2018 októberéig, valamint tavaly decembertől mostanáig irányította az együttest. Ballardini mindannyiszor szezon közben vette át a csapatot, és az adott idény végén kivétel nélkül mindannyiszor meg is mentette a másodosztálytól a nagy múltú klubot, azonban a következő idénybeli építkezéssel már nem bízták meg vagy hamar véget ért akkori munkavállalása.

A Grifoni az idei szezonban 12 meccs alatt szerzett egyetlen győzelmével és kilenc pontjával jelen pillanatban a kiesést jelentő 18. pozíciót foglalja el.

Egybehangzó várakozások szerint a Genoa új trénere nem más lesz, mint az AC Milan egykori aranylabdás csatára, Andrij Sevcsenko lesz, aki legutóbb az ukrán válogatott szövetségi kapitánya volt.