Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszországba tart a PSG középpályása – sajtóhír

Paulo Dybala megszerzése után újabb komoly erősítést fontolgat az AS Roma csapata a nemzetközi sajtó szerint…

(Photo by Loris Roselli/NurPhoto via Getty Images)

Nicoló Schira megerősítette, hogy a Paris Saint-Germain és az AS Roma vezetősége forródróton van egymással Georginio Wijnaldum esetleges kölcsönszerződéséről. A rómaiak azt szeretnék, ha a két klub fele-fele arányban osztozna meg a következő szezon folyamán a labdarúgó 10 millió eurós fizetéséről.

A 31 esztendős holland középpályás tavaly nráon öt év után hagyta el a Liverpool csapatát a párizsi óriásklub kedvéért, azonban eddig kevésbé találta meg a helyét náluk. Wijnaldum ugyan 29 tétmeccsen kapott lehetőséget, ebből 22-szer a francia bajnokságban lépett pályára, többször csak csereként vették számításba, és kezdőként sem tudott meghatározó szerepet betölteni. Minden sorozatot figyelembe véve három, a Ligue 1-ben egy gólt szállított. Annak idején az Anfield Roadon 237 meccs alatt 22-szer volt eredményes 2016 és 2021 között.

Wijnaldum korábban hazájában a Feyenoord és a PSV Eindhoven csapataiban szerepelt.