Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: botlottak az óriások, a Pécs a forduló nyertese – KÖRKÉP

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 9. fordulójának mérkőzéseit a vasárnapi napon bonyolították le…

 

A listavezető MTK Budapest az egymást követő második mérkőzésén szenvedett vereséget, miután derült égből villámcsapásként kapott ki 4-1-re a Csákvártól. A Pécsi MFC Kesztyűs Barna góljával felülmúlta az edzőváltáson átesett Haladást, így pontszámban beérte az éllovas kék-fehéreket. Köszönhetően annak is, hogy a Gyirmót a szezonban harmadszor, három fordulón belül másodszor kapott ki. Csertői Aurél csapatához hasonlóan a Diósgyőri VTK is váratlan fiaskóval szembesült, a két héttel ezelőtti kupakiesés után Szergej Kuznyevoc első vereségét szenvedte el a bajnokin a csapat élén. A mezőny első felében tanyázó csapatok közül még a Szeged és az Ajka győzött hazai pályán. A középmezőnyben a Tiszakécske egygólos meccsen legyőzte a Soroksárt, így a kettős helyet cserélt egymással a 9-10. helyen. A Gyirmótot verő Nyíregyháza az egymást követő második sikerével felkapaszkodott a 13. helyre. Két kiesési rangadót rendeztek az alsóházi csapatok egymás közt, mindkettőn idegenbeli siker született: a Kozármisleny a Dorogot, a Mosonmagyaróvár pedig a Békéscsabát múlta felül.

A 9. forduló eredményei

Békéscsaba – Mosonmagyaróvár 0-1
Dorog – Kozármisleny 1-3
Gyirmót – Nyíregyháza 2-3
Szentlőrinc – Diósgyőri VTK 2-0
Ajka – BFC Siófok 3-1
Kazincbarcika – ETO FC Győr 0-0
MTK Budapest – Csákvár 1-4
Pécsi MFC – Haladás 1-0
Szeged – Budafok 2-1
Tiszakécske – Soroksár 1-0

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by SofaScore LiveScore