Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: csoportelső a Fradi, magabiztosan nyert a Manchester United! – eredmények, tabellák

Hazai környezetben játszott 1-1-es döntetlent a Ferencváros az AS Monacóval szemben az Európa-ligában, ezzel pedig Sztanyiszlav Csercseszov legénysége biztosan csoportelsőként zárja a H-csoportot, miután a Trabzonspor kikapott Crvena zvezda otthonában. Bár a Monaco pontok tekintetében beérheti a Fradit, ám az egymás elleni mutatókban jobb a magyar együttes. A Manchester United magabiztosan verte a Sheriff Tiraspolt, míg az AS Roma a Helsinki JK vendégeként gyűjtötte be a három pontot.

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

C-csoport:

Cristante ugyan már a 29. percben bevette a Helsinki kapuját az AS Romából, ám az egyik csapattársa akadályozta a hazaiak kapusát, így a gólt a VAR segítségével utólag elvették. A 41. minutumban viszont megszerezte a vezetést a vendég gárda, Pellegrini beadásából Tammy Abraham bólintott a hálóba. A fordulás után Perparim Hetemaj révén mondhatni gyorsan egyenlített a Helsinki, majd a 62. percben Hoskonenről a saját kapujába pattant a labda, ezzel a találattal az AS Roma begyűjtötte a három pontot.

Helsinki JK – AS Roma 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Hetemaj (54.) ill. Abraham (41.), Hoskonen (62., öngól)

A C-csoport állása:

Standings provided by Sofascore

E-csoport:

A vezetést az első félidő hajrájában szerezte meg a United, Eriksen szögletét követően Dalot bólintott a hálóba. A fordulás után további két gólt szerzett még a manchesteri együttes. A 65. minutumban Shaw beívelését követően Rashford fejelt a kapuba, majd a 81. percben Cristiano Ronaldo volt eredményes. 

Manchester United – Sheriff Tiraspol 3-0 (1-0)
Gólszerzők:
Dalot (44.), Rashford (65.), Cristiano Ronaldo (81.) ill.

A csoport másik mérkőzésén a Real Sociedad ezúttal sem bukott pontokat, így továbbra is vezeti az E-csoportot. A szünet előtt Navarro volt eredményes, majd a második félidő első felében Karrikaburu állította be a végeredményt. A Nicosiában Lang Ádám kezdőként kapott lehetőséget.

Omonia Nicosia – Real Sociedad 0-2 (0-1)
Gólszerzők: ill. Navarro (45+2.), Karrikaburu (60.)

Az E-csoport állása:

Standings provided by Sofascore

F-csoport:

A hosszabbításban gyűjtötte be a három pontot hazai környezetben a Sturm Graz. A második félidő első felében csereként beállt Kiteishvili góljával nyert a Feyenoord ellen, a grúz játékos a 90+3. percben volt eredményes. Az osztrák csapat ezzel azonos pontszámmal a második helyen áll a Lazio mögött. 

Sturm Graz – Feyenoord 1-0 (0-0)
Gólszerzők:
Kiteishvili (90+3.) ill.

Az F-csoport állása:

Standings provided by Sofascore

G-csoport:

A vezetést a 17. percben az Olympiakosz szerezte meg Youssef El Arabi révén, majd a Freiburg a 90+3. percben Kübler találatával egyenlített. Az SC Freiburg ezzel megnyerte csoportját és ott lesz a kiesés szakaszban. 

Freiburg – Olympiakosz 1-1 (0-1)
Gólszerzők:
Kübler (90+3.) ill. El Arabi (17.)
Kiállítás: ill. Ba (90+6.)

Fontos győzelmet aratott hazai környezetben a Nantes. A vezetést ugyan a francia együttes szerezte meg a 17. percben Blas góljával, ám a fordulás után Ozobic találatával egyenlített a Qarabag. Úgy tűnt, elszálltak a Nantes maradék reményei, de a 90+5. minutumban a csereként beállt Ganagónak hála otthon tartotta a három pontot.

Nantes – Qarabag 2-1 (1-0)
Gólszerzők:
Blas (17.), Ganago (90+5.) ill. Ozobic (56.)

A G-csoport állása:

Standings provided by Sofascore

H-csoport:

Döntetlent játszott, így biztosan csoportelső a Ferencváros! A vezetést ugyan a 31. percben Ben Yedder gyöngyörű sarkazós találatával a Monaco szerezte meg, viszont a 82. minutumban egyenlíteni tudott a Fradi. Tokmac passzát követően Zachariassen volt eredményes, aki ezzel a góllal be is állította a végeredményt és továbbjuttatta a Fradit. 

Ferencváros – AS Monaco 1-1 (0-1)
Gólszerzők:
Zachariassen (82.) ill. Ben Yedder (31.)

A Ferencváros továbbjutásához az is kellett, hogy a Zvezda megverte a csoport másik mérkőzésén a Trabzonsport. A vezetést Katai 37. percben szerezte meg a hazai együttesnek, a szerb támadó 16 méterről volt eredményes. Az öröm nem tartott sokáig, mivel a 39. minutumban Bakasetas szabadrúgásból egyenlített. A 64. minutumban Pesic révén újra a Crvena zvezda került előnybe, de erre már nem tudtak újabb góllal válaszólni a törökök. 

Crvena zvezda – Trabzonspor 2-1 (1-1)
Gólszerzők:
Katai (37.), Pesic (64.) ill. Bakasetas (39.)

A H-csoport állása:

Standings provided by Sofascore

Az Európa-liga este 6-kor kezdődő mérkőzéseiről készített összefoglalónkról IDE kattintva olvashatnak!