Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hajnal: “Nem számolgattunk, csak gyűjtögettük a pontokat”

Az Európa-liga legjobb 16 csapata közé jutó magyar bajnok Ferencváros bizakodva várhatja a nemzetközi kupasorozat tavaszi folytatását…

A Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás a Nemzeti Sportnak adott bővebb interjújában részletesen kitért a csapat nagyszerű csoportkörös menetelésére:

“A sorsolás pillanatában is reálisan ítéltük meg a helyzetünket, tisztában voltunk vele, ebben a négyesben nem mi vagyunk a legesélyesebbek a továbbjutásra. A Trabzonspor, a Monaco és a Crvena zvezda is előttünk jár anyagi lehetőségekben és tapasztalatban is. Nehéz csoportnak tartottam a miénket a sorsolás után, de nem számolgattam, úgy voltam vele, menjünk, csináljuk, és gyűjtögessük a pontokat.

Szerettünk volna ott lenni a nemzetközi kupák egyikében, de tudtuk, ehhez sok mindennek össze kell állnia. Az elképzelés az volt, hogy próbáljuk felborítani a papírformát, és menet közben az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy olyan helyen végezzen a csapat, amely tavaszi folytatást ér. Az első két forduló aztán kiugró eredményeket hozott, hazai pályán jórészt tíz emberrel játsz­va három kettőre legyőztük a Trabzonsport, majd idegenben egy nullára megvertük a Monacót. Ez a két meccs önbizalmat, lendületet adott a srácoknak.”

Hajnal kiemelte, hogy szakmailag a Trabzonspor elleni hazai sikert tartott a csoportkör legjobb meccsének: “Az a mérkőzés lélektanában, csapatmunka szempontjából, szervezettségben kiemelkedett a többi közül. Sőt mondhatom, egyéni teljesítményekben is, hiszen csodálatos gólokat szereztünk szép támadások végén. Elég csak az első találatunkra gondolni, ami ráadásul begyakorolt mozgás volt: Vécsei Bálint beemelte a labdát Tokmac Nguennek, aki aztán kapásból továbbított a kapuba. Jól is védekeztünk, veszélyes ellentámadásaink voltak, a végén persze izgulni kellett, de jól jöttünk ki a fordulópontokból is.”

A sportvezető szerint: “rendkívül sokat számít, hogy a csapat tagjai évek óta ezen a szinten futballoznak, rutinosabbak lettek. Vannak olyan játékosaink, akik ezeken a meccseken sem pánikolnak, nyomás alatt is képesek teljesíteni. Mindig tudtunk meglepetéssel szolgálni az ellenfeleknek, kevés helyzetből gólokat szerezni, és megmondom őszintén, büszkeség volt a riválisok értékelését hallani, hiszen a vezetőedzőik sokszor azt emelték ki, a Fradi mennyire erős, atletikus csapat, tele jó adottságú futballistákkal.”

A Ferencváros csoportelsőként automatikusan az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutott, így szabadnapos lesz a következő, playoff-körben, ahol a legjobb 16 közé jutásért az El-csoportmásodikok a BL-csoportharmadikokkal vínak oda-visszavágós párharcot.