Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Az olasz bajnokság (Serie A) hétvégi, 18. fordulójában az Atalanta 8-2-es csapást mért a Salernitanára…
(Photo by Mairo Cinquetti/NurPhoto via Getty Images)
A Goal Italia információi szerint a Salernitana tulajdonosa égtelen haragra gerjedt a kiütéses vereség után, és a 8-2-es zakót követően nem csak Davide Nicola vezetőedző, hanem Morgan De Sanctis sportigazgató helye is komoly veszélybe került a klubnál
A 49 éves tréner tavaly februárban, idény közben vette át a salernói csapat irányítását, és meglehetősen kilátástalannak tűnő helyzetből tartotta bent a csapatot az első osztályba. Nicola kezei alatt a Salernitana az idei szezonban lényegesen jobban teljesített és sokáig stabil középcsapatnak tűnt, ám az utolsó hat fordulóban egyetlen mérkőzést sem nyertek meg. Ennek ellenére a 16. helyen még mindig kilenc pont az előnye a kieső helyezettekhez képest, köszönhetően annak, hogy az utolsó három együttes jelentősen lemaradt a mezőny többi tagjától.
Olasz sajtóinformációk szerint Nicola helyének pótlására a korábban a Parmát és a Sampdoriát irányító Roberto D’Aversa vagy a Roma és a Sassuolo egykori mestere, Eusebio Di Francesco lehet a legnagyobb esélyes.
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…