Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az NB I-ben kieső helyen álló MOL Fehérvár a héten edzőváltáson ment keresztül, a lengyel-svéd tréner pedig bizakodva várja az új kihívást…
A MOL Fehérvár újonnan kinevezett vezetőedzője, Bartosz Grzelak személyével kapcsolatban a piros-kékek legeredményesebb játékosa, Kenan Kodro a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott:
“Az első benyomásaim pozitívak az új vezetőedzővel kapcsolatban. A csapatnak szüksége volt egyfajta frissítésre és új elképzelésekre. Persze, eddig is küzdöttünk, de az eredmények nem jöttek. Az új vezetőedző nagy tervekkel érkezett, az idényből még tíz bajnoki van hátra, hogy ezeket végrehajtsuk. Az első lépést a Honvéd ellen tehetjük meg, biztosan kemény meccset játszunk idehaza. Általában az új szakember érkezése új energiát szabadít fel a futballistákban, reméljük, így lesz ez szombat este is.”
A 29 éves bosnyák támadó kilenc gólt lőtt már a szezonban és bizakodó, hogy be tudják húzni a Budapest Honvéd elleni kiesési rangadót:
“Magabiztosságot kell adnia, hogy az őszi idényben két alkalommal is sikerrel jártunk a Honvéd ellen. Óriási szükségünk van a pontokra! Nem szabad a múlttal foglalkoznunk, csak az új ambíciókra és elképzelésekre kell koncentrálnunk – egyelőre csupán a szombati meccs számít, nem tekintünk ennél előrébb” – vélekedett Kodro.
A Fehérvár a kieső zónában egy ponttal van lemaradva a Budapest Honvéd mögött, amellyel szombat este 19:45-től méri össze tudását.
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…