Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fehérvár: “Tökéletes volt a játékosok hozzáállása”

A MOL Fehérvár 2-0-s győzelmet aratott a Budapest Honvéd ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 24. fordulójának szombat esti kiesési rangadóján…

 

A MOL Fehérvár frissen kinevezett vezetőedzője, Bartosz Grzelak elégedetten értékelt csapata győztes meccsét követően:

“Ez egy igazi hatpontos bajnoki volt. El is vártam a játékosoktól, hogy ennek megfelelő harcos mentalitással álljanak bele a találkozóba, szerintem meg is feleltek ennek az elvárásnak. A meccset kicsit még feszülten kezdtük, de ezen sikerült gyorsan túllendülnünk, a gól meghozta az önbizalmunkat, és egygólos előnnyel vonulhattunk be az öltözőbe. A Honvéd jól kezdte a második félidőt, de kivédekeztük ezt az időszakot, nem tudták a saját javukra fordítani a momentumot, mi pedig visszajöttünk a mérkőzésbe és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk a meccs végéig. Tökéletes volt a játékosok hozzáállása, erre lehet építeni a továbbiakban is. Az elmúlt napokban igyekeztem nem túlkomplikálni a dolgokat, kompaktabb védekezést kértem a csapattól és azt, hogy több játékossal és nagyobb lendülettel támadjunk.”

A három ponttal a MOL Fehérvár fellépett a bennmaradást érő kilencedik helyre, és a kéthetes szünet után a Ferencvárossal találkozik.