Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liga MX Clausura Playoff: idegenben került lépéselőnybe a Club América – videóval

A mexikói bajnokság (Liga MX) 2023-as Clausurájának rájátszásában péntekre virradóra a másik elődöntő-párharcban is lebonyolították az első felvonást…

(Photo by Refugio Ruiz/Getty Images)

A mexikói labdarúgás két legsikeresebb csapata egymással néz farkasszemet a döntőbe jutásért. A párharc első mérkőzésén a Club América házon kívül aratott 1-0-s győzelmet a Chivas Guadalajara ellen. Az első komoly lehetőség bő öt perc után a hazaiak előtt adódott, egy labdaszerzést követően Vega ugrott ki ziccerben, de lövését Malagón kapus bravúrral védte. Ahogy haladtunk előre, az América egyre inkább nyomást helyezett a Chivas kapujára és Martínék többször is veszélyeztetni tudtak, miközben a hazaiak az ellentámadásokra korlátozódtak, de ezekből is több ígéretes lehetőséget alakítottak ki. Félóra elteltével egy kiugrás végén J. Rodríguez lőtte ki a hosszú sarkot, azonban les miatt érvénytelenítették a vendégek potenciális vezető gólját. Az első játékrész végét látványosan megnyomták a hazaiak, de lövéseik rendre célt tévesztettek. A gól nélküli első félidő után a második játékrészben is az América volt kezdeményezőbb. Negyedóra elteltével a fővárosiak már érvényes találatot is tudtak szerezni, miután Valdes kiugratásából a szünetben beküldött Alejandro Zendejas lépett ki a jobb oldalon, majd befelé húzva ballal a rövid sarokba lőtt az ötös sarka elől. A bekapott gól után a Chivas jobban rákapcsolt, de jobbára csak görcsösen támadott, az Américának pedig lehetősége nyílt a kontrákra, melyekből több helyzetet is kialakított. Valdes életerős átlövését Guzmán tolta a szögletre, majd a sarokrúgást követően Reyes fejese a felső lécet találta el. A Chivas becsülettel próbálkozott a végsőkig, de képtelen volt egyenlíteni, így csak akkor juthat tovább a párharcból, ha a vasárnapi visszavágón legalább két góllal diadalmaskodik az Estadio Aztecában.

Chivas Guadalajara – Club América 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Zendejas (60.)

 

Liga MX, Clausura 2023, Playoff, az elődöntő eddigi eredményei és további programja:

Első mérkőzések:
Tigres UANL – Monterrey 1-1
Chivas Guadalajara – Club América 0-1

Visszavágók:
Monterrey – Tigres UANL vasárnap, 03:06
Club América – Chivas Guadalajara hétfő, 04:00

Az elődöntők első mérkőzéseit szerdán és csütörtökön, a visszavágókat szombaton és vasárnap játsszák.

Liga MX, Clausura 2023, Playoff, a negyeddöntő eredményei:

Első mérkőzések:
Santos Laguna – Monterrey 0-0
Atlético San Luís – Club América 1-3
Tigres UANL – Deportivo Toluca 4-1

Atlas Guadalajara – Chivas Guadalajara 1-0

Visszavágók:
Monterrey – Santos Laguna 2-0
Club América – Atlético San Luís 1-2
Deportivo Toluca – Tigres UANL 3-1
Chivas Guadalajara – Atlas Guadalajara 1-0