Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Június 6.

Üdvözöljük minden kedves Olvasónkat! A Fociclub.hu csapata a nyári átigazolási időszakban is minden este elhozza a legfrissebb és legfontosabb hivatalos átigazolásokat, transzferhíreket és pletykákat, így mindig első kézből értesülhetsz, ki távozik, hol folytatják a játékosok vagy éppen kiket igazoltak a klubok. Tarts velünk minden este Átigazolási körképünkkel, ahol összegyűjtjük neked a nap transzferhíreit, de cikkünk 19:00 és 20:30 között is folyamatosan frissül kollégáink jóvoltából. Ha velünk tartasz, akkor nem maradsz le semmilyen fontos átigazolási hírről!

HIVATALOS BEJELENTÉSEK:

Tottenham: a Spurs hivatalosan is bejelentette, hogy mindenben megegyezett Ange Postecoglouval, ennek következtében július 1-től ő veszi át a csapat irányítását. Bővebben ITT!

Leicester City: ahogyan azt várni lehetett, a Premier League mögöttünk hagyott szezonjában kieső korábbi bajnok komoly átalakulásokkal vág neki a következő szezonnak. Mindennek az első körében korábbi kulcsjátékosok távozását jelentette be a klub. Bővebben ITT!

Juventus: a Zebrákkal tavaly nyáron egyéves szerződést kötő Ángel Di María az Instagram-oldalán elbúcsúzott a torinói egyesülettől és megerősítette, hogy a következő szezontól máshol folytatja pályafutását. Bővebben ITT!

Athletic Bilbao: a baszk együttes a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy elválnak egymástól a csapat és Inigo Martínez útjai. Bővebben ITT!

Játékossors: a katari Al-Szadd színeiben folytatja pályafutását Mateus Uribe, aki négy idényt követően távozott az FC Portótól. Bővebben ITT!

HÍREK, PLETYKÁK:

Real Madrid: spanyol beszámolók szerint nem vár tovább a Real Madrid, már idén nyáron elkötelezte magát a Bayern München játékosának megszerzése mellett. Bővebben ITT!

Liverpool: az átigazolásokban jártas Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a Vörösök még a válogatott szünet előtt lépnének Alexis Mac Allister ügyében. Bővebben ITT!

Aston Villa: a Fichajes értesülései szerint az Aston Villa a Villarreal játékosával, Nicolas Jacksonnal erősítené meg támadósorát Unai Emery kérésére. Bővebben ITT!

Inter: a Fichajes információi szerint az Inter szeretné szerződtetni Dani Ceballost, akinek a szerződése hamarosan lejár a Real Madriddal. Bővebben ITT!

AS Roma: a La Gazzetta dello Sport információi szerint az AS Roma számára opció lehet Mauro Icardi megszerzése a Paris Saint-Germaintől. Bővebben ITT!

PSG: minden arra utaló jel szerint rövidesen a Paris Saint-Germain új játékosa lehet Manuel Ugarte, akiért 60 millió eurót fizethet a PSG a Sporting Lisszabon együttesének. Bővebben ITT!

Le Parisien információi szerint a Paris Saint-Germain vezetősége úgy döntött, hogy egy szezon után megköszöni Christophe Galtier munkáját, a csapat élére pedig Julian Nagelsmannt nevezhetik ki új vezetőedzőjének. Bővebben ITT!

RB Leipzig: a Bild szerint az RB Leipzig a személyes feltételeket illetően megállapodott a Lenst erősítő Lois Opendával, akivel 2028-ig szóló szerződést fog kötni a német csapat. Bővebben ITT!

Játékossors:
az angol The Athletic értesülései szerint, az Aston Villa beszállt a nyáron ingyen leigazolható Youri Tielemans szerződtetéséért folyó versenyfutásba. Bővebben ITT!

Eldőlni látszik a Real Madrid lejáró szerződésű játékosának, Marco Asensiónak a jövője, hiszen egybehangzó spanyol beszámolók szerint a Paris Saint-Germain együttesét választotta a támadó. Bővebben ITT!

A Daily Mail beszámolója szerint immár biztosra vehető, hogy Wilfried Zaha nem írja alá a hosszabbítást jelenlegi klubjával, és olyan kihívások felé kacsingat, ahol a Bajnokok Ligájában is megméretheti magát. Bővebben ITT!

Ahogy minden nyári átigazolási időszak, úgy a mostani is nagy meglepetéseket tartogat. Lezárhatják a már biztos üzleteket, amelyekre mindenki vár, vagy éppen csalódhatnak a szurkolók egy-egy nem teljesült transzfer miatt. Az új, 2023/24-es szezon előtt sok topcsapatnak fontos lesz, hogy megerősítsék a keretüket, vagy ott vannak azok a jó eredményt elért kisebb klubok is, amelyek a következő szezonban is jól szeretnének szerepelni, ezért fontos, hogy jól pozícionálják magukat a transzferidőszakban. Cikkünk második felében bemutatjuk az öt legerősebb bajnokság élcsapatainak átigazolási térképét.* Ki, honnan, hova és mennyiért szerződött?  Listánk minden nap frissül, egészen az átigazolási szezon végéig.

Arsenal

Érkezők: Folarin Balogun (Reims – kölcsönből vissza), Nicolas Pépé (Nice – kölcsönből vissza), Nuno Tavares (Marseille – kölcsönből vissza), Cédric Soares (Fulham – kölcsönből vissza)

Távozók:  Pablo Mari (Monza – 4,9 millió), Ainsley Maitland-Niles (? – ingyen)

Chelsea

Érkezők: Romelu Lukaku (Inter – kölcsönből vissza), Malo Gusto (Lyon – kölcsönből vissza), Andrey Santos (Vasco da Gama – kölcsönből vissza), Callum Hudson-Odoi (Leverkusen – kölcsönből vissza), Ethan Ampadu (Spezia – kölcsönből vissza), Malang Sarr (AS Monaco – kölcsönből vissza), Tiemoué Bakayoko (AC Milan – kölcsönből vissza)

Távozók: Joao Félix (Atletico Madrid – kölcsönből vissza), Denis Zakaria (Juventus – kölcsönből vissza)

Liverpool

Érkezők: –

Távozók: Roberto Firmino (? – ingyen), Naby Keita (? – ingyen), Alex Oxlade-Chamberlain (? – ingyen), James Milner (? – ingyen), Arthur Melo (Juventus – kölcsönből vissza)

Manchester City   

Érkezők: Zack Steffen (Middlesbrough – kölcsönből vissza), Joao Cancelo (Bayern München – kölcsönből vissza), Issa Kaboré (Marseille – kölcsönből vissza)

Távozók: –

Manchester United

Érkezők: Alex Telles (Sevilla – kölcsönből vissza), Eric Bailly (Marseille – kölcsönből vissza)

Távozók:  Phil Jones (? – ingyen), Marcel Sabitzer (Bayern München – kölcsönből vissza), Wout Weghorst (Burnley – kölcsönből vissza)

Tottenham Hotspur

Érkezők: Ange Postecoglou (vezetőedző), Pedro Porro (Sporting Lisszabon – 45 millió), Tanguy Ndombélé (Napoli – kölcsönből vissza), Destiny Udogie (Udinese – kölcsönből vissza), Giovanni Lo Celso (Villarreal – kölcsönből vissza), Sergio Reguilón (Atletico Madrid – kölcsönből vissza), Djed Spence (Rennes – kölcsönből vissza), Harry Winks (Sampdoria – kölcsönből vissza), Bryan Gil (Sevilla – kölcsönből vissza), Joe Rodon (Rennes – kölcsönből vissza)

Távozók: Lucas Moura (? – ingyen), Dejan Kulusevski (Juventus – kölcsönből vissza), Clément Lenglet (Barcelona – kölcsönből vissza), Arnaut Danjuma (Villarreal – kölcsönből vissza)

Newcastle United

Érkezők: –

Távozók: Chris Wood (Notthingam Forest – 17 millió)

Real Madrid

Érkezők: Brahim Díaz (AC Milan – kölcsönből vissza)

Távozók: Karim Benzema (Al-Ittihad – ingyen), Marco Asensio (? – ingyen), Eden Hazard (? – ingyen), Mariano Díaz (? – ingyen)

Barcelona

Érkezők: Clément Lenglet (Tottenham – kölcsönből vissza), Sergino Dest (AC Milan – kölcsönből vissza), Nico González (Valencia – kölcsönből vissza), Abde Ezzalzouli (Osasuna – kölcsönből vissza), Samuel Umtiti (Lecce – kölcsönből vissza), Álex Collado (Elche – kölcsönből vissza)

Távozók: Sergio Busquets (? – ingyen), Jordi Alba (? – ingyen), Antoine Griezmann (Atlético Madrid – 20 millió), Trincao (Sporting – 7 millió)

Atlético Madrid

Érkezők: Antoine Griezmann (Barcelona – 20 millió), Joao Félix (Chelsea – kölcsönből vissza), Renan Lodi (Nottingham Forest – kölcsönből vissza), Samuel Lino (Valencia – kölcsönből vissza), Vitolo (Las Palmas – kölcsönből vissza)

Távozók: Sergio Reguilón (Tottenham – kölcsönből vissza)

Sevilla

Érkezők: Adnan Januzaj (Basaksehir – kölcsönből vissza), Oussama Idrissi (Feyenoord – kölcsönből vissza), Thomas Delaney (Hoffenheim – kölcsönből vissza), Ludwig Augustinsson (Mallorca – kölcsönből vissza), Óscar Rodríguez (Celga Vigo – kölcsönből vissza)

Távozók: Alex Telles (Manchester United – kölcsönből vissza), Bryan Gil (Tottenham – kölcsönből vissza), Pape Gueye (Marseille – kölcsönből vissza), Loic Badé (Rennes – kölcsönből vissza)

Villarreal

Érkezők: Arnaut Danjuma (Tottenham – kölcsönből vissza), Boulaye Dia (Salernitana – kölcsönből vissza), Vicente Iborra (Levante – kölcsönből vissza)

Távozók: Manu Morlanes (Mallorca – 4 millió), Giovani Lo Celso (Tottenham – kölcsönből vissza)

Inter

Érkezők: Robin Gosens (Atalanta – 27,4 millió), Kristjan Asllani (Empoli – 10 millió), Stefano Sensi (Monza – kölcsönből vissza), Valentino Lazaro (Torino – kölcsönből vissza), Ionut Radu (Auxerre – kölcsönből vissza), Lorenzo Pirola (Salernitana – kölcsönből vissza)

Távozók: Andrea Pinamonti (Sassuolo – 20 millió) Milan Skriniar (? – ingyen), Dalbert (? – ingyen), Roberto Gagliardini (? – ingyen), Romelu Lukaku (Chelsea – kölcsönből vissza), Francesco Acerbi (Lazio – kölcsönből vissza)

AC Milan

Érkezők: Daniel Maldini (Spezia – kölcsönből vissza), Lorenzo Colombo (Lecce – kölcsönből vissza), Mattia Caldara (Spezia – kölcsönből vissza)

Távozók: Zlatan Ibrahimovic (? – ingyen), Brahim Díaz (Real Madrid – kölcsönből vissza), Sergino Dest (Barcelona – kölcsönből vissza), Aster Vranckx (Wolfsburg – kölcsönből vissza), Tiemoué Bakayoko (Chelsea – kölcsönből vissza)

Juventus

Érkezők: Manuel Locatelli (Sassuolo – 30 millió), Moise Kean (Everton – 30 millió), Dejan Kulusevski (Tottenham – kölcsönből vissza), Weston McKennie (Leeds United – kölcsönből vissza), Denis Zakaria (Chelsea – kölcsönből vissza), Luca Pellegrini (Lazio – kölcsönből vissza), Nicoló Rovella (Monza – kölcsönből vissza), Andrea Cambiaso (Bologna – kölcsönből vissza), Arthur Melo (Liverpool – kölcsönből vissza)

Távozók: Leandro Paredes (PSG – kölcsönből vissza), Arkadiusz Milik (Marseille – kölcsönből vissza)

Napoli

Érkezők: Giacomo Raspadori (Sassuolo – 26 millió), Alessandro Zanoli (Sampdoria – kölcsönből vissza)

Távozók: Andrea Petagna (Monza – 10 millió), Tanguy Ndombélé (Tottenham – kölcsönből vissza), Giovanni Simeone (Hellas Verona – kölcsönből vissza), Pierluigi Gollini (Atalanta – kölcsönből vissza), Bartosz Bereszynski (Sampdoria – kölcsönből vissza)

Lazio

Érkezők: Matteo Cancellieri (Hellas Verona – 7,96 millió), Diego González (Celaya – 1 millió), Francesco Acerbi (Inter – kölcsönből vissza), Jean-Daniel Akpa Akpro (Empoli – kölcsönből vissza)

Távozók: Stefan Radu (visszavonult), Luca Pellegrini (Juventus – kölcsönből vissza)

AS Roma

Érkezők: Justin Kluivert (Valencia – kölcsönből vissza), Eldor Shomurodov (Spezia – kölcsönből vissza), Matías Vina (Bournemouth – kölcsönből vissza)

Távozók: Georginio Wijnaldum (PSG – kölcsönből vissza), Diego Llorente (Leeds United – kölcsönből vissza)

Bayern München

Érkezők: Marcel Sabitzer (Manchester United kölcsönből vissza), Alexander Nübel (AS Monaco kölcsönből vissza)

Távozók: Joao Cancelo (Manchester City kölcsönből vissza)

Borussia Dortmund

Érkezők: Ramy Bensebaini (Borussia Mönchengladbach ingyen), Thorgan Hazard (PSV Eindhoven kölcsönből vissza)

Távozók: Raphael Guerreiro (? ingyen), Mahmoud Dahoud (? ingyen), Anthony Modeste (? ingyen), Félix Passlack (Bochum ingyen)

RB Leipzig

Érkezők: Benjamin Sesko (RB Salzburg 24 millió), Nicolas Seiwald (RB Salzburg 20 millió), Angelino (Hoffenheim kölcsönből vissza), Alexander Sørloth (Real Sociedad kölcsönből vissza), Ilaix Moriba (Valencia kölcsönből vissza)

Távozók: Konrad Laimer (? ingyen), Abdou Diallo (PSG kölcsönből vissza), Josep Martínez (Genoa 3 millió)

PSG

Érkezők: Mauro Icardi (Galatasaray – kölcsönből vissza), Georginio Wijnaldum (AS Roma – kölcsönből vissza), Leandro Parades (Juventus – kölcsönből vissza), Abdou Diallo (RB Leipzig – kölcsönből vissza), Julian Draxler (Benfica – kölcsönből vissza), Keylor Navas (Nottingham Forest – kölcsönből vissza), Laywin Kurzawa (Fulham – kölcsönből vissza), Colin Dagba (Strasbourg – kölcsönből vissza)

Távozók: Lionel Messi (? – ingyen), Sergio Ramos (? – ingyen), Hugo Ekitiké (Stade Reims – kölcsönből vissza), Junior Dina Ebimbe (Eintracht Frankfurt – 6,5 millió)

Olympique Marseille

Érkezők: Amine Harit (Schalke – 5 millió), Arkadiusz Milik (Juventus – kölcsönből vissza), Pape Gueye (Sevilla – kölcsönből vissza), Luis Suárez (Almería – kölcsönből vissza), Isaak Touré (Auxerre – kölcsönből vissza), Amavi (Getafe – kölcsönből vissza), Pol Lirola (Elche – kölcsönből vissza), Konrad (Olympiacos – kölcsönből vissza)

Távozók: Ruslan Malinovskyi (Atalanta – kölcsönből vissza), Nuno Tavares (Arsenal – kölcsönből vissza), Eric Bailly (Manchester United – kölcsönből vissza), Issa Kaboré (Manchester City – kölcsönből vissza), Rubén Blanco (Celta Vigo – kölcsönből vissza)

Olympique Lyon

Érkezők: Karl Toko Ekambi (Rennes – kölcsönből vissza), Romain Faivre (Lorient – kölcsönből vissza), Jeff Reine-Adélaide (Troyes – kölcsönből vissza), Tino Kadewere (Mallorca – kölcsönből vissza), Cenk Özkacar (Valencia – kölcsönből vissza), Youssouf Koné (Ajaccio – kölcsönből vissza)

Távozók: Malo Gusto (Chelsea – kölcsönből vissza)

AS Monaco

Érkezők: Jean Marcelin (Cercle Brugge – kölcsönből vissza), Radoslaw Majecki (Cercle Brugge – kölcsönből vissza

Távozók: Alexander Nübel (Bayern München – kölcsönből vissza), Malang Sarr (Chelsea – kölcsönből vissza), Thomas Didillon (Cercle Brugge – kölcsönből vissza)

Nyári piaczárási időpontok a nagyvilágban:
Anglia
: 2023. június 14. – szeptember 1. 23:00-ig

Spanyolország: 2023. július 1. – szeptember 1. 23:00-ig
Olaszország: 2023. július 1. – szeptember 1. 19:00-ig
Németország: 2023. július 1. –szeptember 1. 17:00-ig
Franciaország: 2023. július 1. – szeptember 1. 22:00-ig
Hollandia: 2023. június 12. – szeptember 1. 23:00-ig
Portugália: 2023. július 1. – szeptember 22. 23:00-ig
Törökország: 2023. június 17. – szeptember 8. 19:00-ig
Magyarország: 2023. június 15.– augusztus 31. éjfélig

* Átigazolási listánk nem tartalmazza azokat a kölcsönszerződéseket, melyek nem különösebben befolyásolják a klubok életét. Ezen kritérium alapján nem tüntetjük fel azokat a játékosokat, akik kölcsönből jöttek vissza, újból kölcsön lettek adva, vagy a klub kötelékébe tartoztak, de játékpercük alig volt. Kivétel, ha egy mellőzött játékosnak nagyobb neve van a piacon.

** A lista frissítve: 2023.06.06. (20:10)