Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az egykori nagy ígéret ismét egykori csapatában bizonyíthat az MTK Budapesttől kölcsönben…
Az NB II-es Budafoki MTE hivatalos honlapján erősítette meg, hogy az idény hátralévő részére kölcsönvette az MTK Budapest tehetséges támadóját, az egykori Puskás-díjas Zsóri Dánielt.
A 2019-ben még a Debrecen színeiben az év gólját szerző támadó annak idején az NB I-ben már erősítette a BMTE-t. Zsóri a 2020-2021-es szezonban 26 találkozón nyolc gólt szerzett a piros-feketék soraiban. A 23 esztendős nagyváradi származású labdarúgó azóta sem futotta be a számára jósolt karriert, a Budafok után még Zalaegerszegen futballozott, mielőtt másfél éve az MTK-hoz szerződött .
“Szerettem Budafokon futballozni, örülök, hogy ismét itt szerepelhetek. Remélem, ezen a jó helyen, ahova nagyon szép emlékek fűznek, újra felépíthetem magam, és hogy a csapat hasznára tudok lenni. Élvezni akarom a játékot” – nyilatkozta a visszatérő játékos.
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet
Alan Shearer rekordját érte be
A nagy múltú angol klub jelentős trófeát utoljára 1969-ben nyert. A Newcastle United a már megszűnt Vásárvásorok kupáját hódította el, ráadásul az Újpest ellen…
Egyik fél sem lehet igazán elégedett ezzel az 1-1 ponttal!