Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozhat a Puskás Akadémia tapasztalt védője – sajtóhír

Magyar sajtóbeszámolók szerint a Puskás Akadémia rutinos hátvédje szerződése lejártával távozhat a felcsútiaktól…

Az NB1.hu információi szerint könnyen lehet, hogy a Puskás Akadémia rutinos hátvédje, Batik Bence két év után távozik a csapattól, mivel az idény végén lejáró szerződése még nem került meghosszabbításra.

A forrás úgy értesült, hogy a játékos nyitott lenne a maradásra és már egyeztetések is történtek a felek között, azonban megállapodás nem született közöttük. A 30 éves hátvéd ebben a szezonban eddig 16 NB I-es bajnokin játszott a Puskás Akadémiában, egyetlen gólját október 22-én szerezte az MTK elleni 5-0-s győzelem során.

Az egykori korosztályos válogatott labdarúgó két évvel ezelőtt szerződött Felcsútra, amikor közvetlenül a 2022-2023-as idény kezdete előtt csapatkapitányként elhagyta a Budapest Honvédot. Batik azt megelőzően a Hódmezővásárhely, a Szeged, a Ferencváros és az MTK Budapest játékosa volt.

A portál szigetországi forrásokra hivatkozta arról is beszámolt, hogy a Puskás Akadémia az angol harmadosztályban (League One) játszó Charlto Athletic-et erősítő Terell Thomas pótolhatja Batikot a csapat védelmében. A Saint Lucia-i válogatott védő nyáron ugyancsak szabadon igazolhatóként válthat klubot.