Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dárdai Pál nem bánta meg a kirohanását

Ahogyan arról beszámoltunk, a német másodosztályú Hertha BSC vezetősége válságértekezletet tartott azt követően, hogy a csapat magyar vezetőedzője egy újságírói kérdés után felállt és ott hagyta a sajtótájékoztatót…

(Photo by David Inderlied/picture alliance via Getty Images)

A pénteki mérkőzését a hajrában megnyerő Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál a meccs előtti interjúban megerősítette, egyáltalán nem bánta meg, hogy faképnél hagyta a csapatát korábban kritizáló újságírót:

Ugyanígy tennék most is, holnap és holnap után is. Az, hogy nincs koncepciónk sértő ránk nézve. Ha valaki azt állítja hogy nincs, akkor ezzel a valótlansággal gondot akar okozni nekünk. Már pedig én ilyen emberekkel nem beszélek.”

“Hátrányból felálltunk és a cseréknek köszönhetően megfordítottuk a meccset. Három szép gólt rúgtunk, melyeknél sakk-mattig kijátszottuk az ellenfelet. Büszke vagyok, mert ezt gyakoroltuk az edzéseken is” – mondta el Dárdai péntek este a Paderborn legyőzését követően.

Ugyanakkor a Hertha vezetősége nem nézte jó szemmel Dárdai kirohanását, és a csapat mérsékelt eredményei miatt a német sajtó szerint már a magyar szakember utódját keresik, akinek az idény végéig érvényes a szerződése a klubnál.