Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: a Liverpool után az Arsenal is meglepő vereségbe szaladt bele! – videóval

Akát még az angol bajnokság (Premier League) végkimenetele szempontjából is vízválasztó lehet a a 33. forduló, miután a Liverpool hazai pályán elszenvedett vereségét követően az Arsenal is pont nélkül maradt az Emirates-ben, az Aston Villa ellen.

(Photo by Catherine Ivill – AMA/Getty Images)

 

Előzetesen sem várt könnyed mérkőzés az “ágyúsok” számára a Bajnokok Ligájáról és a negyedik helyről ábrándozó Aston Villa ellen, de ekkora csapásra talán még a legszkeptikusabb Arsenal-drukkerek sem számítottak!

Az Aston Villa ugyanis maga szemszögéből nézve szinte tökéletes meccset játszott, végig szervezetten futballozott, és még a mezőnyben is felnőtt Mikel Arteta csapatához.

Hiába volt veszélyesebb kapura az Arsenal sok mindent elmond a hazaiak lőlapja a lehetőségekről: 18 lövésből mindössze 4 talált kaput…

A birminghamiek a találkozó vége felé, ám a legobbkor találták el David Raya kapuját, kétszer is, mindkétszer mattolva a spanyol hálóőrt: Előbb a Villa a 84. percben Leon Bailey közeli góljával szerzett vezetést (…)

 

(…) majd három perccel később házi gólkirálya, Ollie Watkins tökéletes és higgadt befejezésével a padlóra küldte az “ágyúsokat”, akiken még a nyol percen is túlmutató hosszabbítás sem segített.

 

Az Arsenal hazai pályán kapott tehát komoly csapást, és csak úgy mint a Liverpool, teljesen váratlan helyzetben tette meg azt a szívességet a Manchester City-nek, hogy pont nélkül maradt. Pep Guardiola csapata így két pont előnnyel áll a tabella élén, és ugyan a bajnokság messze nem dőlt el, a City az elmúlt években nem egyszer a legvégén maradt a legélesebb a Premier League-ben – Folytatódhat tehát az őrült hajrá a bajnoki címért!

Az Aston Villa ezzel a győzelmével pedig újra jelezte, hogy igényt tart a TOP 4-re, miközben Unai Emery különösen édes győzelemnek örülhetett korábbi csapata ellen!

 

Arsenal – Aston Villa 0-2 (0-0)
Emirates stadion, Vezette: D. Coote
Gólszerzők: Bailey (84.), Watkins (87.)
Sárga lap: White (36.), Gabriel (45.), Havertz (63.) illetve Rogers (14.)
Piros lap:

Arsenal: Raya – White (Tomiyasu, 67.), GAbriel, Saliba, Zinchenko (Nketiah, 87.) – Havertz, Rice, Ödegaard (Smith Rowe, 79.) – Saka, G. Jesus (Jorginho, 79.), Trossard (Martinelli, 67.). Menedzser: Mikel Arteta

Aston Villa: Martinez – Digne, P. Torres, D. Carlos, Konsa – Tielmans, McGinn – Zaniolo (A. Moreno, 80.), Rogers, Diaby (Bailey, 61.) – Watkins. Menedzser: Unai Emery

 

A 33. forduló végeredményei, a még hátralévő hétfő esti mérkőzéssel:

Szombat:
Newcastle – Tottenham 4-0
Brentford – Sheffield United 2-0
Burnley – Brighton 1-1
Manchester City – Luton Town 5-1
Nottingham – Wolverhampton 2-2
Bournemouth – Manchester United 2-2

Vasárnap:
Liverpool – Crystal Palace 0-1
West Ham – Fulham 0-2
Arsenal – Aston Villa 0-2

Hétfő:
21:00 Chelsea – Everton (Tv: Match 4)

 

A Premier League aktuális állása:

Standings provided by Sofascore