Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Palmer mesternégyest lőtt, a Chelsea hazai pályán tartott gálaelőadást! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 33. fordulójának záró mérkőzését a Chelsea és az Everton játszotta egymással.

(Photo by Catherine Ivill – AMA/Getty Images)

Eseménydúsan alakult a félidő első fele, hiszen két gólt és egy nagy kihagyott helyzetet is láthatott a Stamford Bridge közönsége. Az első nagy lehetőség az Everton előtt adódott a 11. percben, amikor Betonak tettek középre tökéletesen egy labdát, de a támadó a kapu torkából a léc fölé lőtte a játékszert. A kihagyott helyzet gyorsan megbosszulta magát, a 13. percben ugyanis megszerezte a vezetést a Chelsea, miután Jackson passzából Palmer 17 méterről nagyon pontosan kilőtte a jobb alsót, 1-0! Mindössze 5 perc telt el és újabb gólt ünnepelhetett a hazai publikum. Ekkor Pickford nagy bravúrral védte még Nicolas Jackson közeli fejesét, a kipattanót viszont Palmer fejelte a kapuba két Everton védőt is megelőzve, 2-0! A 29. percben aztán már mesterhármast ünnepelhetett az angol játékos! A londoniak játékosa Pickford hatalmas hibáját használta ki, az Everton kapusa ugyanis a kapujából 25 méterre kimozdulva adta el a labdát, amire Palmer csapott le, majd nagy ívben átemelte a visszafutó kapus felett a játékszert, 3-0! A félidő utolsó negyedórájában próbálkozott becsülettel az Everton, hogy 2 gólosra tudják csökkenteni a hátrányukat, de a játékrész végén még tovább nőtt a különbség a felek között. A 44. percben ugyanis Cucurella beadását szépen lestoppolta Jackson, majd a kapura fordulva 3 védő között el tudta lőni a labdát, ami a jobb kapufa érintésével jutott a hálóba, 4-0!

A második félidő első nagy helyzete az 55. percben a Chelsea előtt adódott, amikor Mudryk lódult meg a labdával, majd kiváló passzt adott Palmer számára, aki így rögtön ziccerbe került, Pickford azonban ezúttal lábbal hárítani tudta a próbálkozást. A 63. minutumban aztán újabb Palmer gólt ünnepelhetett a közönség, a játékvezető ugyanis büntetőt ítélt a hazaiak számára, amit az angol játékos magabiztosan értékesített, 5-0! Már-már úgy tűnt, hogy jelnetős esemény nélkül lehozzák az utolsó 30 percet a felek, de a rendes játékidő utolsó pillanataiban megadta a kegyelemdöfést a Chelsea! Ekkor Chilwell lövését még bravúrral védeni tudta Pickford, de a labda Gilchrist elé került, akinek a próbálkozását már nem tudta hatástalanítani, így a csereként beálló védő beállított a 6:0-s végeredményt.

Chelsea – Everton 6-0 (4-0)
Helyszín:
Stamford Bridge Vezette: P. Tierney
Gólszerzők:
Palmer (13., 18., 29., 64. – büntető), Jackson (44.), Gilchrist (90.) ill.-
Sárga lapok: Mudryk (40.) ill. Garner (28.), Young (36.), Tarkowski (52.), Keane (66.)
Kiállítás:ill.-

Chelsea: Petrovic – Cucurella, Chalobah, Silva, Gusto (Gilchrist 88.) – Gallagher, Caicedo – Mudryk (Chilwell 80.), Palmer (Casadeu 80.), Madueke (Chukwuemeka 72.) – Jackson (Deivid Washington 88.) Vezetőedző: Mauricio Pochettino

Everton: Pickford – Coleman (Patterson 46., Godfrey 90+2.), Tarkowski, Branthwaite (Keane 57.), Mykolenko – Young, Onana (Gomes 46.), Garner (Harrison 46.), McNeil – Doucouré – Beto Vezetőedző: Sean Dyche

A mérkőzés összefoglalója:

A 33. forduló eredményei:

Szombat:
Newcastle United – Tottenham 4-0
Brentford – Sheffield United 2-0
Burnley – Brighton 1-1
Manchester City – Luton Town 5-1
Nottingham Forest – Wolverhampton 2-2
Bournemouth – Manchester United 2-2

Vasárnap:
Liverpool – Crystal Palace 0-1
West Ham United – Fulham 0-2
Arsenal – Aston Villa 0-2

Hétfő:
Chelsea – Everton 6-0

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore