A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Az Inter elmúlt nyári szerzeménye elégedetlen helyzetével, akár csak a “kék-feketék” az ő teljesítményével, így távozhat, de egyelőre csak kölcsönbe.
Két Bundesliga csapat is, nevezetesen a Werder Bremen és a Wolfsburg is érdeklődik az Internazionale fiatal jobboldali középpályása, Valentino Lazaro iránt, a Sky Sports értesülései szerint. A 23 éves játékos jelenleg a Newcastle United együttesében szerepel kölcsönben.
Az első lépéseket a Werder Bremen tette meg még a koronavírus kirobbanásakor, így akkor abbamaradtak a tárgyalások. Most viszont újra felvették a kapcsolatot a csapatok illetékesei, és a brémaiak véglegesen szeretnék szerződtetni a játékost és nem csak kölcsönvenni, ahogy azt az Inter szeretné, ennek függvényében az ajánlatukat első körben visszautasította a milánói gárda, mondván, hogy kevés az az összeg amit adnának érte és egyébként is inkább kölcsönadnák őt. Viszont első körben ehhez a brémaiaknak hétfőn este ki kell harcolniuk a Heidenheim ellen a bennmaradást az első osztályban.
Mostanra pedig már a Wolfsburg is beszállt a küzdelembe Lazaróért, akit kölcsönvennének a következő évre, de szeretnének végleges megvásárlási opciót is a német klub vezetői. Ugyanis, ha jól teljesít az osztrák válogatott játékos, akkor szeretnék szerződtetni őt. A 28-szoros osztrák válogatott középpályásért érdeklődött Gulácsi Péter és Willy Orbán együttese, a RB Leipzig is, de a hírek szerint ők már nem tartanak igényt Lazaróra.
A 23 éves középpályás az elmúlt nyáron érkezett az Interhez 22 millió euróért. A kék-feketéknél eltöltött idő alatt 11 mérkőzésen kapott lehetőséget minden versenysorozatot figyelembe véve, azonban ezeken csak 513 perc jutott neki összesen, ennek következtében érthető, hogy januárban kölcsönbe ment a Newcastle csapatához a tavaszi idényre.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…