Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A korábbi információknak megfelelően a Lazio együttese a szerda délutáni órákban megerősítette a Coppa Italiától búcsúzó AC Milan csapatától érkező rutinos hátvéd érkezését…
Az utolsó négy olasz bajnokiját megnyerő Lazio együttese a szerdai napon jelentette be Mateo Musacchio leigazolását az AC Milan csapatától, aki fél évre írt alá a római gárdához, szerződése pedig opcióval további két évre meghosszabbítható lesz.
A 30 éves argentin hátvéd 2017-ben a “kínai nagybevásárlás” idején csatlakozott a Rossonerihez, előtte hét éven át a Villarreal alapembere volt, míg hazájában a River Plate nevelése volt. Musacchiót rendszerint sérülések hátráltatták, ezért képtelen volt állandó játéklehetőséget követelni magának, az első szezonjában 22, a másodikon 33 mérkőzésen jutott szóhoz, a 2019-2020-as idényben viszont már csak 18 találkozón számoltak vele. A közelmúltban csaknem egy teljes naptári év kihagyás után lépett pályára ismét tétmérkőzésen. Mindent egybevetve három és fél idény alatt 75 mérkőzésen szerepelt a patinás milánói egyesület alkalmazásában.
Az olasz bajnokság (Serie A) táblázatán jelenleg a hetedik helyen álló Laziónak Luiz Felipe hosszabb kiesése miatt volt mindenképpen szüksége egy rutinos védőre a szezon második felére, mert a brazil bokaműtétje után várhatóan ebben a szezonban már nem állhat többet Simone Inzaghi rendelkezésére.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…